A motorháztetőre ugorva akarta megakadályozni a nő, hogy férje és annak anyja elvigye a gyereket

2021.07.08. 9:40 körül személyi sérüléses balesetről érkezett bejelentés a 112-es segélyhívó központba, miszerint egy nő egy személygépkocsiról földre esett és megsérült.
Elsődleges információk alapján egy házaspár gyermekelhelyezési viták miatt veszett össze a Gulyás Lajos utcában.
Az édesanya nehezményezte hogy férje elvigye a gyermeket tőle, a vita addig fajult míg a férj és annak anyja beültek személygépkocsijukba és elindultak.

A feleség a járműre felkapaszkodva próbálta megállítani anyósát és férjét.

A járművet vezető nő nem állt meg hanem több utcán át a járművön cipelve a másik nőt haladt, míg a Móra Ferenc utcában állt meg.

Hirdetés
A jármű motorháztetejére felkapaszkodó nő leesett és súlyosan sérült az eset során, ezért őt a győri Petz Aladár Megyei Oktató kórházba szállították fejsérüléssel. A járművet vezető nővel szemben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a nyomozó hatóság.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát megkerestük, válaszuk után frissítjük bejegyzésünket.
Forrás: Móvár Press
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott