Hirdetés

Hírek
A lassú ügymenet után most a drágulásra panaszkodnak a nagycsaládos autóvásárlók
A lassú ügymenet után most a drágulásra panaszkodnak a nagycsaládos autóvásárlók
Hirdetés

A nagycsaládosok részére autóvásárláshoz biztosított állami támogatás jelentős zavart okozott az autókereskedői és az autóvásárlói körökben is – írja az index.hu

A állam a nyár óta akár 2,5 millió forintos támogatást nyújt azoknak a legalább három gyerekkel rendelkező családoknak, akik új illetve maximum 2000 kilométert futott, legalább 7 személyes autót akarnak vásárolni. Az eredeti tervekben úgy számolt az állam, hogy három év alatt maximum 18 ezren fogják ezt a támogatást igénybe venni, de már november végén 21 ezer fölött volt az igénylők száma.

Az állam az igényléstől számítva a támogatás folyósításáig 30 napos határidőt szabott meg, de az autóvásárló tömeg miatt ez a határidő jelentősen megemelkedett, mondta a lap kérdésére Gablini Gábor, a Gépjárműkereskedők Országos Szövetségének az elnöke.

Szerinte ez a késlekedés főleg az első időszakra volt jellemző, amikor „puffert jelentettek” a nagy számban megjelent igénylők, de azt mondta, mostanra normalizálódott a helyzet, és aki most igényli az állami támogatást, számíthat arra, hogy 30 nap alatt megkapja az autóját.

Hirdetés

Korábban az is problémát jelentett, hogy sokan ügyeskedésre használták ki a rendszert, és egyszerre több autókereskedésben is bemutatták a támogatásigénylő lapot, így a MÁK-nak egy idő után minden egyes igénylőnél azt is ellenőriznie kellett, hogy hány helyen mutatta be a támogatásra vonatkozó dokumentumokat.

Ezt a rendszert időközben korrigálták, most már az igénylésnél az autókereskedést is meg kell jelölni.

A Nagycsaládos Autóvásárlási Támogatás Független Információs Csoport Facebookján olyan információk is megjelentek, hogy az autók ára a támogatás óta jelentősen megnőtt. Van, akinek a nyáron kinézett autója 300-650 ezer forinttal nőtt, de volt, aki egymilliós drágulásról számolt be.

Gablini szerint tényleg emelkednek az árak, de ez szerinte nem a támogatás miatt alakul így, hanem a károsanyagkibocsátási-szabályok januári változása miatt, amit már most bekalkulálnak a kereskedők.

Szerinte a támogatásnak éppen hogy ellenkező hatása van az árakra, és nincs olyan árfelhajtó hatása mint volt a lakástámogatásnak a lakáspiaci árakra.

„Az autópiac egy nagyon kompetitív piac”, mondta Gablini, aki szerint az importőrök speciális ajánlatokat raktak össze a nagycsaládos kedvezményeket igénybe vevőknek, és úgy tudja, akár milliós kedvezmény is összejöhet így.

Forrás: index.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés