A járdán gázolt el egy kisfiút egy rolleres, majd továbbhajtott

Az 5 éves kisfiút a járdán csapta el egy elektromos rollerrel közlekedő nő.

Egy fiatal nyíregyházi anyuka keresi azt az 50 év körüli nőt, aki pár nappal ezelőtt a járdán gázolta el kisfiát. A rollerrel közlekedő nő a baleset után elhajtott a helyszínről – derül ki a Blikk riportjából.A szemtanúk elmondása szerint a járdán közlekedő gázoló is elesett, ekkor a közelben lévő szomszédok egyből számon is kérték, hogy miért ment olyan gyorsan, majd megpróbálták felhívni a figyelmét a bicikliútra is.

Ekkor a nő se szó, se beszéd, visszapattant a járművére, aztán elhajtott. Az elgázolt kisfiú nagymamája nem tudta már visszatartani, inkább unokájával foglalkozott.

A kisfiú elég nagyot esett, mindkét térde csúnyán lehorzsólódott és a fejét is beverte. „Hányingere volt utána, szédült is, ezért azonnal kórházba mentünk vele, ahol megröntgenezték, de szerencsére már jobban van” – nyilatkozta az anyuka, aki reméli, hogy eljut a gázolóhoz a történet és lesz benne annyi emberség, hogy felkeres és legalább elnézést kér a kisfiútól.

Hirdetés

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Hamarosan eldőlhet, hogy kell-e jogosítvány az e-rollerekre


Borítóképünk illusztráció! Forrás: Blikk
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj


  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon