VIDEÓ: A járda-szigetek nem túl vonzó úti cél! Ők máshogy látják…

Olvasóink fedélzeti kamerái rögzítették az alábbi felvételeket.

Mindkét eset kis híján oda vezetett, hogy nem csak a járda-szigeteket látogatták meg a sofőrök és utasaik, hanem még az azokat jelölő táblákat is majdnem kidöntötték.

Az első esetnél a 11. kerültben járunk: Várakoztunk a piros lámpánál, majd a zöldre váltásnál a balra kanyarodó sávból megjelent egy Daihatsu. Szerencsére sem a padkát sem a Toyotát nem érte el, de közel volt mindkettő . Mondanom sem kell, hogy nem a megengedett sebességgel közlekedett. – fűzte az esethez olvasónk.

A második eset a 15. kerületben még ennél is kalandosabbra sikerült: „Én a belső sávban haladtam, amikor a Pólus kereszteződésének magasságában, a jobb oldali forgalmi sávon egy fehér hibrid Hyundai Santa Fe érkezett mellém nagy sebességgel és

jobb oldalról beollózva hirtelen elém akart vágni. Azonban a manőver közben rájött, hogy az előtte haladó fehér Kia kombi és köztem nem elegendő a hely számára, így vészfékezéssel visszarántotta az autót a saját sávjába.

A video tanúsága szerint csupán centiken múlt, hogy nem találta el hátulról az előtte haladó Kia-t. A hirtelen kormánymozdulat miatt azonban pillanatokra elvesztette az uralmát az autója felett, így jobbra, majd balra sodródva felugratott a sávokat elválasztó terelő járdaszigetre, amelynek takarásában a levédett sávban egy negyedik autó, egy Ford Focus kombi a Pólus Center felől érkezve szabályosan megkezdte a besorolását a Szentmihályi útra. Szerencsére a Santa Fe vezetője visszanyerte uralmát a járműve felett, így nem történt komolyabb baj, legfeljebb talán a járdaszigeten álló haladási irányt jelző tábla és Hyundai oldala bánta a mutatványt. De legalább bátor sofőrünk a végén elnézést kért a durva manőveréért…” – fűzte az esethez a kamerás autó sofőrje.

Mindkét autó sofőrjének szívből kívánunk sokkal vonzóbb úti célokat és balesetmentes közlekedést!

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében

    Volt dolguk a tűzoltóknak Hajdú-Bihar vármegyében


  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben