A hétvégén már nem csak a rakpartot, de az Andrássy út egy szakaszát is megnyitják a gyalogosok és kerékpárosok előtt

Most szombaton és vasárnap (április 24-25) a pesti rakpart mellett a Kós Károly sétány- Andrássy út-József Attila utca szakaszt is megnyitják a kerékpárral vagy rollerrel közlekedők és a gyalogosok előtt.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az útszakasz szombat reggel 5 óra és vasárnap este 22 óra között áll majd nyitva a mozogni vágyók előtt. Így már nem csak a pesti rakpart szokásos része, de a fent említett szakasz is zárva lesz az autós forgalom előtt a hétvégén.

BKK a környezet védelmére és saját egészségük megóvására szeretné buzdítani a rendszeresen autóval közlekedőket.

Egyúttal arra szeretné ösztönözni őket, hogy használják a koronavírus-járvány idején is biztonságos közösségi közlekedést, vagy az autójuk helyett válasszanak egyéb, alternatív közlekedési eszközt az úti céljuk eléréséhez – áll a közleményben.

Hirdetés

A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a legmegfelelőbb közlekedési eszközt választhassák. Az autót felváltó alternatív lehetőségeknek nemcsak társadalmi, hanem környezeti hasznuk is van: csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok- mondták.

Borítóképünk illusztráció! / Forrás: BKK


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit