VIDEÓ: A harmadik emeletről zuhant le egy részeg sofőr az autójával Oroszországban

Egy nyolcszintes parkolóház harmadik emeletéről, körülbelül 13 méteres magasságból, zuhant az utcára egy Volkswagen Touareg a minap Moszkvában. – szúrta ki a Totalcar.

Csodával határos módon az SUV-t vezető Jevgenyij Szamko karcolás nélkül úszta meg az esést. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a balesetet, de a közeli térfigyelő kamera felvételei alapján úgy tűnik, hogy a sofőr nem próbálta megállítani az autót, mielőtt az átszakította a parkolóház korlátját. Bár a korlát kissé lassított az autón, de a zuhanást nem tudta megakadályozni.

A Touareg viszont jól vizsgázott. Azon túl, hogy megmentette a sofőrt, gyakorlatilag csak az eleje és a teteje sérült. Ráadásul a hobbiterepjáró a zuhanás után a kerekein állt meg, így könnyedén ki tudott belőle szállni Szamko. Az úriembert megvizsgálták a kiérkező mentők, de az ijedtségen kívül más baja nem esett, ezért nem szállították kórházba. Viszont a rendőrök megszondáztatták és megállapították, hogy erősen ittas volt. Még vizsgálják a baleset körülményeit, és a sofőr ellen ittasvezetés miatt eljárást indítottak.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül