A 417 km/h már sok volt – Vizsgálatot indított a rendőrség a német autópályán száguldó milliárdos videója miatt

A cseh milliárdos Radim Passer Wittenberg közelében lépett oda Bugatti Chironjának, amit videóra is vett. A férfi 417 km/órával száguldott az autópálya olyan szakaszán, ahol nincs sebességkorlátozás, tehát lényegében gyorshajtásával nem szegett szabályt, legalábbis ő így gondolta.

Tettével azonban a német kormány nem értett egyet és ennek egy közleményben korábban hangot is adtak. Most pedig úgy tűnik a rendőrségnek is túl sok volt ez a száguldás.

-közölte a BBC.

Az ugyan nincs meghatározva, hogy milyen maximális sebességgel lehet közlekedni az említett szakaszon, de a szabály leegyszerűsítve úgy szól, hogy másokra veszélyes módon tilos közlekedni, és a sebességet is ennek megfelelően kell megválasztani.

Úgy tűnik ez alapján a német rendőrségnek a 417 km/h-s sebesség már nem számít megfelelőnek.

Hirdetés

A videó feltöltője egyébként elmondta, hogy a felvételt szinte teljesen üres úton vették fel egy vasárnapi napon a hajnali órákban és még egy „teszt kört” is mentek az adott szakaszon mielőtt odaléptek a Bugattinak. A milliárdos állítja, hogy nem követett el szabálysértést, a teljes útszakaszt jól belátta, uralta az autót, a biztonságra pedig kifejezetten ügyelt.

Amennyiben a cseh vállalkozót vétkesnek ítélik meg, valószínűleg pénzbírságot fognak kiszabni, de tettéért egyébként akár 2 év szabadságvesztés is járhat.

 


KAPCSOLÓDÓ: (videó)

Videó: 417km/órával száguldott az autópályán Bugattijával a milliárdos


Forrás: BBC

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!