VIDEÓ: Ezúttal egy billencsessel volt nagyon sietős – csak két sáv állt le az előzése miatt

Ezúttal egy szép nagy behemóttal sikerült veszélyes előzésbe kezdenie egy sofőrnek.

Tudjuk, hogy mindenfelé nagyon mennek az építkezések, mégis nehéz elképzelni hova lehetett annyira sietős a felvételen lévő billencs sofőrjének, hogy az előtte haladó autókat kezdje előzni. Önmagában a manőverrel még nem is lenne akkora gond, hiszen az útszakasz jól belátható és az előzés sem tiltott, csak hát ugye annak azért vannak szabályai.

Például nem ártott volna úgy megkezdeni a manővert, hogy azt időben, a többi közlekedő akadályozása és veszélyeztetése nélkül be is lehessen fejezni. A behemót sofőrje nem csak éppen becsúszott, konkrétan mindenkinek meg kellett állnia, hogy ő kényelmesen folytathassa útját.

Túl sokat nem kell mesélni a sztoriról a felvétel igencsak magáért beszél. Bízunk benne, hogy nem késett el sehonnan és következőre kétszer is átgondolja, hogy belemegy-e ilyen szituációba egy ekkora járművel.

Hirdetés

Forrás: Győrben közlekedünk


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS