Hirdetés

Hírek
Hibázott, de belátta és a világhálón kért bocsánatot
Hibázott, de belátta és a világhálón kért bocsánatot
Hirdetés

Sajnos manapság sok emberre jellemző, hogy még akkor is neki áll feljebb, ha ő hibázott. 

Mindannyian találkoztunk már az autóból bőszen káromkodó és mutogató sofőrrel, akin csak jót nevettünk, mert tudtuk, olyan dolgon hőbörög, amit épp ő rontott el.

Az alábbi történet szinte (sajnos) teljesen „hétköznapi” egy kis csavarral. 

Sofőrünk benézett egy piros lámpát és nem engedte át a gyalogosokat (ó, hány autós teszi ezt nap mint nap). Azonban ez a sofőr picit más, ő rájött és belátta, hogy hibázott, ráadásul annyira bántotta a dolog, hogy egy több soros posztban kért bocsánatot a gyalogosoktól és szinte mindenkitől.

Íme a poszt:

Szerencsére az eset nem végződött semmiféle balesettel és nyilván nem is kell az autós hőssé avatni, hiszen így vagy úgy, de ő hibázott. Viszont amit hibája után tett, azért valljuk be becsülendő és szép dolog. 

Forrás: Győrben Közlekedünk

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés