A közlekedésbiztonsag.kti.hu cikke szerint súlyos korrupciós ügy miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az Egri Törvényszéken.
Összesen 16 személynek kell felelnie „előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása” és más bűncselekmények miatt.
hirdetés
A vádirat alapján a Heves Vármegyei Kormányhivatal egyik kormánytisztviselője rendszeresen fogadott el kenőpénzt a külföldről behozott használt járművek honosításáért.
A jogtalan előny többnyire készpénz volt, de nem ritkán szeszes ital is. A lefizetett hivatalnok ezért szemet hunyt a vizsgára bocsátott autók hibái felett, sőt, úgy biztosított lehetőséget a javításra, hogy közben nem szakította meg az eljárást. Így az ügyfeleknek nem kellett újra kifizetniük a szolgáltatási díjat.
-
Ne maradj le új videónkról
Elképesztő fazonok, akik nem létező íveket használnak
Emellett soron kívül, sokszor indokolatlanul is állított ki hatósági iratokat. A vállalkozók és kereskedők pedig a kenőpénzt ügyfeleiktől, vagyis a későbbi autótulajdonosoktól szedték be.
Az ügyészség szerint bizonyíthatóan több mint 30 alkalommal szegte meg a hivatali kötelességét a tisztviselő, akinek a jogviszonyát időközben megszüntették. Több százezer forinttal gazdagodott, az ügyészség pedig végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, pénzbírságot, foglalkozástól való eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése szerint a közelmúltban országszerte több hasonló ügyre is fény derült. Ezek között szerepelnek a kötelező műszaki vizsgákkal és a honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetések egyaránt.
A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a kenőpénzes ügyintézés komoly kockázatot rejt. A csalás egyik leggyakoribb formája a valóságosnál kedvezőbb állapot vagy környezetvédelmi besorolás kiadása, ami ugyan csökkenti a regisztrációs adót, de később az adóhatóság kamatostul behajthatja a különbözetet, és bírságot is kiszabhat.
Ráadásul a vesztegetés révén olyan autók kerülhetnek a magyar utakra, amelyek műszakilag nem felelnek meg a követelményeknek, és közvetlen balesetveszélyt jelentenek a vezetőkre, utasokra és minden közlekedőre.