9 rendőr üldözte a 170-nel száguldó autóst Zágrábban – VIDEÓ – Alaposan meglepte a rendőröket, amikor elkapták

Kilenc járőrkocsi üldözte a Zágráb belvárosán végigszáguldó Mercedest, de vezetőjét nekik még lassításra sem sikerült bírniuk. Egy útszéli oszlop sietett a rendőrök segítségére, amely végül megálljt parancsolt a fehér luxuskocsinak. A hatóság emberei alaposan meglepődtek, amikor azonosították a sofőrt. – szúrta ki az Index.

Már az is sokkolta őket, amikor bemérték, hogy a Merci időnként 170-re gyorsult fel a nem túl széles belvárosi utcákon.

„Kilenc rendőrkocsi üldözte” – mondta az éjféli repesztés egyik szemtanúja. Harsányan szóltak a szirénák, és a villogók kék fénye terítette be az aszfaltot. Filmbe illő jelenet volt.

A Mercedes több autót elsodort, egy építkezési állványzatot ledöntött. Még akkor sem lassított, amikor egy piros lámpánál feltorlódott járművek állták az útját. Ehelyett átvágott a szemközti sávba, amelyben vesztére egy terepjáró haladt vele szemben. A rendőrök nehezen állták az iramot.

A Mercedes szinte fékezés nélkül csapódott a terepjáró hátsó bal felébe, aztán egy, a zöldre váró autónak ütközve megpördült, és csak akkor állt meg végképp, amikor belegyűrődött, majd elakadt az előkelő Esplanade szálló előtt felállított oszlopban – részletezte a horvát Index.

Hirdetés

A kiparancsolt vezető nehezen boldogult a beszorult ajtóval. Végül kiszállt, és a rendőrök könyörtelenül a koszos úttestre kényszerítették annak ellenére, hogy hófehér nadrágja és felsője tökéletes összhangban állt a Mercedes törtfehér színével. A hosszú, fekete hajú sofőr a bilincset sem úszta meg. Egyedül volt a kocsiban, nem volt útitársa
– erősítette meg a szemtanú.

Néhány szemfüles járókelő fotókat készített az autóról és vezetőjéről, a képek a horvát RTL portálján tekinthetők meg.

A csupán 12 éves, kiskorú sofőr hidegvérűen azzal próbált meg védekezni, hogy rendőr szeretne lenni, bár tisztában van azzal, hogy közelgő születésnapját alig három hét múlva a rácsok mögött tölti.

A mostani gyorshajtó kislány ellen korára való tekintettel nem indítható eljárás. Édesanyja – egyben a Merci tulajdonosa – azonban nem ússza meg egykönnyen. A közlekedési balesettel kapcsolatban, amelyben egy gyermek érintett, szabálysértési eljárás indult egy 32 éves családtag ellen – tudatta a zágrábi rendőrség.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt