75 km/h-val rollerezett az autók között az M5-ös bevezetőn

75 kilométer/óra sebességgel száguldozott egy rolleres az M5-ös autópálya bevezető szakaszán nemrégiben.

A férfi ráadásul nem viselt semmilyen védőfelszerelést, bukósisakot sem. Egy vezetéstechnikai szakértő azt mondta, egy kisebb bukkanó is hatalmas balesetet okozhatott volna.

Néhány hete éppen így történt tragédia: egy rolleres férfi egy kátyú miatt elesett, beverte a fejét és meghalt.

Bukósisak és védőfelszerelés nélkül száguldozott egy rolleres férfi az M5 bevezető szakaszán. A hajmeresztő jelenetet egy sofőr videózta le, aki azt írta a posztja mellé, hogy körülbelül 75 kilométeres sebességgel ment az elektromos rolleres. A felvételeken jól látszik, a vakmerő férfi az autóktól pár centire haladt el. Egy szakértő szerint akár tragédia is történhetett volna.

Ugye alapvetően védőfelszerelés nélkül ilyen sebességgel közlekedni ez önmagában a 19-re laphúzás, ilyen sebességnél bármilyen kisebb megingás az egy nagy eséssel végződik. És hát a fej és a törzsnek mindenféle sérülése az ilyenkor hatványozott
– mondta a Tényeknek Kőrös András Vezetéstechnikai szakértő.

Hirdetés

Jelenleg még nincsenek pontos szabályok a rollerekre, de az új KRESZ, ami várhatóan jövő tavaszra készül el, rendezi ezt a problémát.

Nem teljesen körbejárt még jogilag az elektromos rollereknek a helyzete, de azért már elég sok mindenhez lehet tartani magunkat. Az egyik például, hogy ez a sebesség, amivel ez az elektromos roller halad, az 25 kilométer feletti, és a jelenlegi állásfoglalás alapján ez már segédmotornak minősül. Ebből fakadóan kellene rá jogosítvány, kellene a bukósisak, meg a biztosítás

– tette hozzá a szakértő.

Volt már ehhez hasonló eset, ami viszont tragédiával végződött. Néhány hete egy férfi meghalt, amikor a rollere valamiben elakadt. Nagy sebességgel ment, egy bukkanó dobhatta meg. Fejjel előre esett, több métert csúszott a betonon. Úgy tudjuk, ő sem viselt védőfelszerelést.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum


  • Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr

    Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr


  • Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon

    Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon


  • Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában

    Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában


  • A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak

    A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak


  • 19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

    19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten


  • Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják

    Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják


  • Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben

    Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben


  • Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje

    Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje


  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval