500 forint fölé emelnék a parkolás árát Budapest belvárosában

Új parkolási övezetek lehetnek Újbudán és Zuglóban, az V. kerület nagy részén pedig óránként 525 forintra emelkedhet a várakozási díj.

Az állatkertnél viszont csökkenhetnek a parkolási díjak – írja a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott javaslata alapján a Blikk.

  • A képviselők az újbudai önkormányzat javaslatára a XI. kerületben bevonnák a várakozási övezetbe az Egry József utcát, a Bocskai út – Karolina út – Villányi út – Tas vezér utca által határolt területet, a Gellérthegy teljes kerületi részét, az őrmezői lakótelepet, a kelenföldi városrészt – azaz a Szerémi út – Galvani utca – Andor utca – Egér út – vasút – Hamzsabégi út által határolt területet, valamint az Infopark területét. A Műegyetem rakparton parkolási díjat vezethetnek be.

A fizetőövezetekben nőhetnek a díjak: ahol eddig óránként 350 forintot kellett fizetni, a jövőben 440 forintot kellene, ahol pedig eddig 175 forint volt, ott óránként 265 forintra emelkedne a parkolás díja.

A XI. kerület kapcsán arra is kitértek, hogy a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló közterületeken jelenleg nincs parkolásüzemeltetés. Az újbudai önkormányzat jelezte, hogy javaslatai elfogadása esetén ezeken a területeken megkezdené a parkolásüzemeltetést. Az erről szóló együttműködési megállapodást október végéig köthetik meg.

  • Zuglóban a Mexikói út – Kacsóh Pongrác út – Kassai tér – Szikszó park – Lőcsei út – Telepes utca – Fűrész utca – Csömöri út – Lőcsei út – Bosnyák utca – Fűrész utca – Szugló utca – Lőcsei út – Egressy út – Nagy Lajos király útja – Thököly út által határolt területen vezethetnek be parkolási díjat.

Ellenben az Állatkerti körúton az óránkénti 525 forintos várakozási díj csökkenhet. Főszezonban óránként 265 forintot, a holtszezonban 175 forintot kellene ott fizetni. A Városliget többi részén fennálló 440 forintos óradíj 350 forintra csökkenhet.

Az V. kerületben már nem ilyen rózsás a helyzet: a kerület nagy részét lefedő, óránként 440 forintos díjtételű várakozási övezetben a jövőben 525 forintra is nőhet a parkolás ára. Az id. Antall József rakparton is díjemelést javasolnak, ott az eddigi 265 forintos óradíj 350 forintra emelkedhet.

  • A XII. kerület egyes részein a fizetős parkolás időtartama nőhet. A Böszörményi út – Királyhágó utca – Alkotás út – Márvány utca – Győri út – Avar utca – Hegyalja út – Jagelló út által hatolt területen este hat óra helyett nyolc óráig kellene majd fizetni a jövőben. Ugyanezt tervezik a II. kerületi Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Trombitás utca – Garas utca – Marczibányi tér – Keleti Károly utca – Margit körút által határolt területen.

Ferencvárosban a Ferenc körút – Üllői út – Haller utca – Soroksári út – Déli Határoló út – Gizella sétány által határolt területen óránként 350 forintos díjtételű várakozási övezet létrehozását szorgalmazta a kerületi polgármester.

Forrás: http://www.origo.hu/auto/20180525-500-forint-fole-emelnek-a-parkolas-arat.html?utm_source=Fb&utm_medium=origo&utm_campaign=auto

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera