5 tipp a rendőrségtől, hogy ne törjék fel a kocsinkat

Ezek a javaslatok egyenesen a hatóságtól jönnek, mindenképpen érdemes lehet megfontolni őket.

Az utóbbi időkben Szolnokon elszaporodtak a kocsifeltörések, ezért a helyi rendőr-főkapitányság úgy döntött, hogy jótanácsokkal próbál meg segíteni a témával kapcsolatban. Lássuk, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság milyen öt tippel szolgál autófeltörés-elkerülés témában!

1. Ne hagyjanak a gépjármű utasterében táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t (a tartókonzolt sem), egyéb értékes műszaki cikket, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, gépjármű okmányait, de még a kesztyűtartóban sem! Üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak a gépjárműben, hiszen az elkövetők a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot vagy feltörni a zárat! Ezek javíttatása vagy cseréje pedig több tízezer forintba is kerülhetnek.

2. Mindig zárják be az ajtókat, az ablakokat húzzák fel, kapcsolják be a riasztót akkor is, ha pár perce szállnak ki! Kiszállás után ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!

3. Használjanak mechanikai védelmet (kormány-, pedál-, váltó-, zár) is a riasztóberendezés mellett!

4. Ha a gépkocsiba rádiót, cd-t, mp3-lejátszót vásárolnak, lehetőleg olyan készüléket vegyenek, amelynek levehető előlapja van, vagy fiókszerűen kihúzható!

5. Ha módjukban áll vegyék igénybe az őrzött parkolókat és az értékmegőrzőket!

Ezek közül néhány ötlet teljesen triviálisnak tűnhet, mindenesetre érdemes átgondolni, hogy eddig mindent megtettünk-e autónk feltörés elleni védelme érdekében.

Az első pontban említett GPS-tartókonzol levétel furcsának tűnhet, azonban ha ott figyel a szélvédőn egy ilyen tartó, akkor a tolvajok jó eséllyel arra következtetnek, hogy a kesztyűtartóban ott rejtőzik a konzolból kivett navigációs készülék. Persze napjainkban már egyre többen használunk telefonos navigációt, ez esetben pedig legalább reflexszerűen mindig zsebre vágjuk a kocsiban GPS-ként használt, általában nagy értékű eszközt.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170920_5_tipp_a_rendorsegtol_hogy_ne_torjek_fel_a_kocsinkat

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be

    Megszüntetné Karácsony a zöld rendszámos autósok ingyenes parkolását is. Új parkolási „rendszerváltó csomagot” nyújtott be


  • Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális

    Túl olcsónak tartják a parkolási díjakat Budapesten. Szerintük 44-55%-os díjemelés lenne ideális


  • Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat

    Felnyílt a sorompó, majd jött a vonat


  • Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost

    Menekült a 19 éves sofőr. Majdnem elgázolt egy gyalogost


  • Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény

    Eljárás indult bűncselekmény miatt. Kiskorú veszélyeztetése a közlekedésben -Dr. Herpy Jogi vélemény


  • Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?

    Fél Magyarországon havazhat Pénteken. Felszereltetted már a téli gumit?


  • Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr

    Pusztított a Zsiguli, pedig épphogy csak hozzáért a másik autóhoz. Piroson hajtott át a sofőr


  • Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál

    Új szabályok érkezhetnek a műszaki vizsgáknál


  • Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt

    Három kamion és egy kisteherautó tört össze az M5-ösön. Személyi sérülés is történt


  • Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra

    Letöltendő börtönt kér az ügyészség az Árpád hídi gázolóra


  • Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette

    Elgázolta a zebrán átkelő fiatal lányt a 17. kerületben. Kamera rögzítette


  • Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók

    Akkora tüzet okozott a felbőszült nő, hogy maga is meglepődött. Lángoltak az autók


  • Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr

    Kisodródott, majd árokba csapódott a figyelmetlen sofőr


  • Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető

    Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos luxusautót az önjelölt tesztvezető


  • Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast

    Kamion szakította át a szalagkorlátot. Lezárták az M3-ast