49 colos gigantikus kijelzőt kapott a műszerfalába a legújabb kínai villanyautó, mutatjuk

A CES-en leplezték le azt a kínai elektromos autót, mely korrekt hatótávolsággal és futurisztikus beltérrel kecsegtet.

Az FMC nevezetű kínai startup cég szeptemberben nyilvánosságra hozott néhány kedvcsináló fotót arról az új villanyautójáról, melynek hivatalos leleplezésére a mostani CES szakkiállításon került sor. Az újdonság Byton Crossover Concept márkanéven debütált, és „személyében” egy középkategóriás divatterepjáróhoz van szerencsénk.
© Byton

A tisztán elektromos meghajtással rendelkező SUV alapmodellje 400 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, amivel a legtöbb vásárló mostanság már több mint elégedett tud lenni. A villámtöltőnek köszönhetően alig 20 perc alatt mintegy 240 kilométernyi hatótávolság nyerhető, egy 0-80 százalékos feltöltés pedig 30 percnyi időt vesz igénybe.

© Byton

A kocsiban ezenkívül olyan fejlett hardver kapott helyet, melynek köszönhetően az Audi A8-aséhoz hasonló Level 3-as önvezető funkcionalitás is elérhető, és már dolgoznak azon, hogy a rendszer a későbbiekben Level 4-es szintre legyen frissíthető. Érdekesség, hogy a műszerfalat egy gigantikus 49 colos kijelző uralja, ezenkívül pedig a kormánykerék közepébe is került egy méretes képmegjelenítő.

© Byton

Daniel Kirchert, az FMC vezetője elmondta, hogy az új modell belül körülbelül annyi helyet biztosít, mint egy Mercedes S-osztály, annak ellenére, hogy a külső méretei leginkább egy Audi A5-öséhez hasonlatosak. A Kínában gyártandó 45 ezer dolláros (11,5 millió forint) villanyautó forgalmazása várhatóan 2019-ben fog megkezdődni, és a tervek szerint 2021-ben egy szedán változat is készül majd belőle.

Jó hír, hogy a Byton nemcsak Kínában és az USA-ban, hanem Európában is meg kíván jelenni a piacon.

© Byton
© Byton
© Byton
Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180108_itt_a_legujabb_kinai_villanyauto

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…