A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Magyar Cobra 11 az M0-son! Üldözték, tarolt az Audi sofőrje. Kipattant és futva próbált megszökni
-

„Kollégáink nem bowling bábuk!” – Megint lezúztak egy ütközéselnyelőt
-

A pillanat, amikor érzed, hogy ezt nem úszod meg – Így előz egy igazi vadállat
-

Rendőrautónak ütközött. Jogsija nem volt és az autó sem volt közlekedésre alkalmas
-

Zebrán gázolt a motoros a XVII. kerületben. Kamera rögzítette
-

Megdobtak egy gyalogost, belerohantak egy furgonba amit nekilöktek egy másik kocsinak, majd leléptek
-

Szalagkorlátnak ütközött, kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autó az M85-ön
-

Részegen halálra gázolta K. Boglárkát a villamosmegállóban. Ítélet született az olasz férfi ügyében
-

Kiderült: Ekkor zárják le a Pesti alsó rakpartot a Duna magas vízállása miatt
-

A piros lámpán áthajtókat vették célba a rendőrök a Balatonon
-

Utolérte a sofőrt, majd az álló autóhoz lépve ütni kezdte. Keresik
-

Továbbra is ezzel küzd leginkább a rendőrség
-

Visszanézte a felvételt a Tesla tulaja és nem volt vidám. Majd kiderült, hogy mi történt…
-

Megkaptuk az előzményt! Ez történt az ordibálás előtt Érden…
-

Két autónak is nekiütközött egy motoros. Nem tudták megmenteni az életét




