A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Késsel fenyegette egy nő a rendőröket a Keletinél. Lövöldözés lett belőle
-

EU szigor: Csak elektromos autók kaphatnának cégautós kedvezményeket
-

A balhé itt nem ért véget! Jelentkezett nálunk a Ford sofőrje
-

Harcolni kezdett a motoros egy sávváltás miatt Újpalotán
-

Indulhat a „ledesítés”! Engedélyezték az első gyártónak a led izzóját Magyarországon
-

Kamion kapott hatalmas durrdefektet az M3-ason. Éppen egy autó haladt el mellette
-

Felvétel rögzítette a hatalmas gázolást Londonban. A csodával határos, ami történt…
-

Elgázolta a nőt, majd feleségül vette
-

Kamikaze őrültek, akik az életedre törnek
-

Azt hitték defekt volt, majd a Tesla kamerája megmutatta az igazságot
-

Betonkeverő ütközött kamionnal frontálisan. Nem élte túl a betonmixer sofőrje
-

Nőknek köszönhető: 7 nagyon alap autóipari innováció, amiket a nőknek köszönhetünk
-

Megint utasokkal teli busszal szórakozott egy BMW-s. Profin ment neki a büntetőfékezés
-

Kolosy téri buszbaleset: Felvételt kaptunk a furgonostól…
-

Azonnal elvették a jogsiját, amiért ezt művelte Fonyódon




