A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Óriási szerencse az M7-esen. Egy kamion okozott majdnem súlyos balesetet
-

Videón az életmentés: Dunába akart ugrani a 21 éves lány
-

Undorító módon meggyalázták egy képviselő autóját Gyömrőn
-

Letarolta autójukat egy szarvasmarhákat szállító teherautó
-

Rollerest gázolt egy taxisofőr a Lehel téren. Kamera rögzítette
-

Rollereztek, bukták a jogsijukat
-

Kamera rögzítette, ahogy mentő rohant egy autónak Újpesten
-

Elvették a jogsiját, dühében felgyújtotta a kocsit
-

Az összes Tesla Cybertruckot visszahívják, mert az acélburkolat egyik eleme leválhat
-

Nem mindennapi szabálysértéssel bukott le egy autós. Kikészültek a rendőrök
-

Halálos a vonatbaleset történt Tiszaeszláron
-

Sok gáz, nagy szerencse! Megmutatta vezetői tudását a Mercedes sofőrje
-

Ordibálta, hogy ellopták az autóját. Nagy bajba került…
-

Bedrogozva száguldozott, majd kamionba akart ülni
-

Dühből lezúzta a Hyundai elejét, majd lelépett és indult a fogócska




