A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Őrült motorost kaptak rajta a rendőrök a 8-as főúton
-

Súlyos kamionbaleset bénította meg a 8-as főutat – mentőhelikopter érkezett a helyszínre
-

Megpróbált parkolni, csak be volt rúgva és jogsija sem volt
-

Rablótámadás egy család ellen az M5-ös pihenőjében
-

1000 forintból traffipaxot? Balatonaligán valaki házilag oldotta meg a gyorshajtási problémát
-

Hídnak hajtott az ittas kamionos, majd 600 méteren át vonszolta a roncsot
-

Átrohant a pirosnál, elütötték – a villamoshoz siethetett
-

Brutális villanyautó lendülés készül Németországban
-

Influenszert tiltottak el 17 évre a volántól
-

Gyalogost anyázott kanyarodás közben, majdnem letarolta a kamerás autót
-

Driftshow lakóövezetben: lejárt műszakis autóval csúszkált Ózdon – ez lett a vége
-

Karácsony figyelmeztetett a válság súlyosságára: Pénteken leáll a tömegközlekedés egy kis időre
-

„Ne gyere a seggembe!” – Rendhagyó közlekedésbiztonsági kampány a Bëlgával
-

A guruló zongorista újra feltűnt Budapesten
-

Tolatás közben ütötte el feleségét egy idős sofőr, majd kigyulladt az autó




