A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves férfi ellen, aki a megengedett sebességet jócskán túllépve, egy átalakított gépkocsival, Cegléden két gyalogost gázolt el.
A vád szerint a férfi 2019 áprilisában, mechanikai és elektronikai rendszerekkel 400 lóerőre emelt teljesítményű gépkocsival, 50 km/h helyett kb. 145 km/h sebességgel haladt Cegléden, a Kossuth Ferenc utcán. Két gyalogos ugyanezen az úton keresztben kezdett átkelni, az autó ekkor még legalább 70 méterre volt tőlük.
A sebesség túllépése miatt a járművet vezetője nem tudta megállítani és mindkét gyalogost elütötte, akik közül az egyik a helyszínen elhunyt, míg a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
Cegléden hatalmas felháborodást váltott ki az eset. Ősszel autós felvonulást is tartottak a helyiek. A gyászoló édesanya ekkor azt mondta, hogy a sofőr nem kért tőlük bocsánatot.
Az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Budakörnyéki Járási Ügyészség az autó sofőrje ellen.
Forrás: ugyeszseg.hu
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 2M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Több ezer autó visszahívása a Stellantis márkáinál – elszakadhat a vezérműlánc
-

Sokkoló manőver a 4-es főúton – Abony és Szolnok között játszott mindenki életével
-

Kötelezővé tették az alkoholzárat az ittas vezetőknek Olaszországban
-

Menekült a motoros a rendőrök elől, majd elesett. Mindent rögzített a kamera
-

Tragédia az M1-esen: Halálra gázolták egy fiatal focistát
-

Két gyerekkel várta a nő a zöldet. Aztán jött Ő és nem állt meg
-

390 km/h sebességgel száguldozott egy BMW-s Varsóban
-

Viber-csoportban szervezte a fuvarokat egy taxis. Lebuktatták
-

Autózni jó – pénzt is keresni vele a legjobb!
-

Feljelentették egy autóteszt miatt – Draskovics Andris gyorshajtása verte ki a biztosítékot egy civil szervezetnél
-

Változás jön a biztonsági öv használatánál. Mint üzembentartó felelsz, hogy mindenki bekösse magát
-

Bravúros manőver mentette meg a szabályosan haladó sofőrt – videó
-

Repkedtek a csekkek a rollereseknek – piroson a síneken át, volt, aki ittasan
-

„Horrorkaraván” horgászatra – 14 éves fiú saját tervezésű utánfutós rollerrel bukott le Nagykanizsán
-

Motoros próbakörből lett tragédia – Meghalt egy apa, két kislány megsérült




