Hirdetés

Gondolkodtató
Saját bajtársukat vesztették el a mentősök. 350 métert haladt irányítás nélkül a szántóföldön, mert rosszul lett
Saját bajtársukat vesztették el a mentősök. 350 métert haladt irányítás nélkül a szántóföldön, mert rosszul lett
Hirdetés

Szerencsére volt szemtanúja annak, amikor az Opel egy jobbra ívelő kanyarban lehajtott az útról, majd lassítás nélkül behajtott egy szántóföldre Bük közelében. A szemtanú tárcsázta a segélyhívót. – írja és tett közzé fotókat a mentésről a 112press.hu. A portál írja továbbá:

Hosszan haladt a szántóföldön az Opel.

Mint kiderült, az autó vezetője rosszul lett a volánnál és nem tudta irányítani a járművet. A pályaelhagyásnál a férfi nem szenvedett sérülést és az autó sem rongálódott meg komolyabban.

A mentők a helyszínen stabilizálták a férfi állapotát, majd kórházba szállították, ahol újra kellett éleszteni. A beteg szervezete azonban feladta a küzdelmet, kedden éjszaka elhunyt.

A 112press.hu információi szerint a sofőr halálát a rosszullétét kiváltó szervi eredetű probléma okozta.

A mentők a helyszínre kiérve szembesültek vele, hogy saját bajtársukhoz riasztották őket, a sofőr az Országos Mentőszolgálat büki munkatársa volt.

Fotó: 112press.hu

Egy furcsa közjáték zavarta meg a mentést:

Egy autóvezető lef***szopózta a tűzoltókat

A jármű úttestre vontatásánál a tűzoltók egy rövid időre megállították a forgalmat, mivel a terepjárónak lendületből kellett visszatérnie az úttestre. Egy autó vezetője nem értette, mit jelent az úton álló, lámpájával köröző tűzoltó és elhajtott mellette, majd az „Állj meg!” kiabálásra megállt.

-Ne a másik irányba villogtass, ha akarsz valamit, f**szopó! – szólt ki valaki az autóból, ami megalapozta az egy perccel későbbi konfliktust is, amikor az autó vezetője elindulás után kikiabált a tűzoltónak:

-A fa***szopó k*a anyádat!! A sofőr azonban kicsit elszámolta magát.

-Állítsátok meg! – kiabált előre a tűzoltó, mire négy kollégája eleget tett a kérésnek. A következő másodpercekben sikerült tisztázni a „félreértést” és az autóban ülők már lényegesen kisebb magabiztossággal folytatták az útjukat.

Hirdetés


Fontos kiemelni a szemtanú szerepét az esetnél, aki felismerte, hogy baj lehet az útról lehajtó sofőrrel, ezért azonnal tárcsázta a 112-es segélyhívót, így a segítség a lehető leggyorsabban érkezett. Ha nincs szemtanú, vagy nem törődik a látottakkal, akkor az autót – benne a sofőrrel – jó eséllyel csak napkeltekor találták volna meg. Így viszont elmondható, hogy a jármű vezetőjének az életét a gyors, szakszerű beavatkozás sem tudta megmenteni.


Forrás: 112press.hu
Borítókép: 112press.hu


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés