35 utassal borult az árokba egy autóbusz Nyírturánál

Baleset történt vasárnap reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtura közelében.

Az árokba csúszott autóbuszon harmincöten utaztak. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben ketten könnyebben megsérültek.

A jármű a 403-as főút és a 4102-es út körforgalmánál lesodródott az úttestről, átszakította a szalagkorlátot, majd oldalával az árokba borult – közölte honlapján a katasztrófavédelem.

A nyíregyházi tűzoltók kiérkezése előtt többen saját erejükből hagyták el az autóbuszt, a többi utast az egységek mentették ki. Az emberekért egy melegedő járat érkezett – tették hozzá.
Az MTI munkatársa a helyszínen úgy értesült, a busz ukrán felségjelzésű volt, és Ausztriába tartott.

Nyíregyháza város honlapján arról számoltak be, hogy a busz vezetője nem tudta követni a kanyar ívét, ezért átszakította a korlátot, és az árokba zuhantak. A lap úgy tudja, hogy a balesetben 5 utas sérült meg.

Hirdetés

Az Index megkeresésére az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megerősítette, hogy a helyszínről egy 20 év körüli nőt és egy 15 év körüli lányt további vizsgálatok és megfigyelés céljából szállítottak kórházba.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje


  • Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet

    Vonat elé hajtott egy rendőrautó. Kamera rögzítette az esetet


  • Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban

    Megnyitják a leállósávot az autósok előtt hazánkban


  • Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte

    Ez ciki: 200-ig nyomta a gázt. Nem sejtette ki jön mögötte


  • 5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót

    5 rendőrautó kellett, hogy elkapják a győri ámokfutót


  • A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón

    A rolleres nem állt meg, két autó is elütötte majdnem. Nem ússza meg olcsón


  • Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót

    Percekig tökölt az autópályán, hogy visszatolasson, mert elnézte a lehajtót


  • 17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin

    17 éves fiú mentette meg egy férfi életét a trolin