250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

Három összetört autó és öt súlyos sérült lett annak az autós üldözésnek a vége, amely Ausztriában történt.

Az eset egy egyszerű szabályszegéssel kezdődött: egy magyar sofőr átlépett egy záróvonalat, amit a rendőrök azonnal észrevettek és villogással jeleztek neki.

Úgy tűnt, hogy megáll a felszólításra, ám hirtelen gázt adott és menekülni kezdett – írja az E-Steyr alapján a Bors.

Hirdetés

A férfi hosszasan próbált meglépni a hatóságok elől, eközben pedig számos közlekedési szabályt megszegett. Előfordult, hogy 250 km/órás sebességgel száguldott, letért az útról, áthajtott a piros lámpákon, és veszélyes manővereket hajtott végre.

Az őrült száguldás végül Marchtrenkban ért véget, amikor

160 km/órával belecsapódott egy utánfutós autóba, összetörve összesen három járművet. A balesetben öten súlyosan megsérültek.

A sofőr maga viszont csupán könnyebb sérüléseket szenvedett. Miután előállították, kiderült, hogy a jármű rendszáma lopott volt, ráadásul jogosítvánnyal sem rendelkezett.


Új videónk:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!


  • Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár

    Ekkora “padkázást” még nem láttunk. Elől-hátul tetemes a kár


  • Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt

    Két hónapra búcsúzhat a jogosítványától egy ilyen manőver miatt