24 éve tilos lenne vezetnie – mégis újra és újra volán mögé ült a győri férfi

Döbbenetes közlekedési ügy végére tett pontot a győri rendőrség: május 21-én hajnalban ismét intézkedniük kellett egy 61 éves férfival szemben, akit már nem egyszer kaptak rajta szabályszegésen – most viszont minden eddiginél súlyosabb következményekkel kellett szembenéznie.

A férfi a Fehérvári úton haladt Volkswagenjével, amikor a József Attila útnál figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadási kötelezettséget, és nekiütközött egy szabályosan közlekedő autónak.

A baleset szerencsére nem követelt súlyos sérüléseket,

de a helyszínre érkező rendőrök hamar rájöttek, hogy nem hétköznapi esetről van szó.

Az igazoltatás során ugyanis kiderült: a sofőrt még 2001-ben (!) végleg eltiltották a járművezetéstől – ennek ellenére az elmúlt hónapban már harmadszor kapták rajta, hogy jogosítvány nélkül, sőt, ittasan vezetett. Korábban két közlekedési balesetet is okozott, és az is kiderült, hogy más, súlyosabb bűncselekmény – testi sértés – miatt is nyomoznak ellene.

Az intézkedő járőrök azonnal elfogták a férfit, majd előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

  • MINT EGY BOSSZÚFILMBEN: üldözés, forgalomfeltartás, majd dulakodás a főút közepén

    Olvasónktól kaptuk az alábbi, több szempontból is botrányos fedélzeti kamerás felvételt. Már a kamerás autó mögé történő kanyarodásnál is kis híján balesetet okozott, de ez még csak a kezdet volt. A sofőr ezután nagy tempóban utoléri a felvételt készítő járművet, majd többször is veszélyes manővereket hajt végre: agresszíven előz, miközben szemből folyamatosan jönnek.

Police.hu

A kihallgatás során beismerő vallomást tett, és azt is elmondta, hogy tisztában volt azzal: eltiltás alatt áll, így nem lett volna szabad autót vezetnie.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn