Hirdetés

Hírek
2024-ben érkezhet az Apple autója
2024-ben érkezhet az Apple autója
Hirdetés

Egyszer már belevágtak, de mégsem akarnak kimaradni az elektromos autózás forradalmából.

2024-ben lépne piacra saját fejlesztésű személyautóval az Apple – értesült a Reuters. A járművet önvezető rendszerrel és „úttörő akkumulátortechnológiával” szerelnék fel.

Az Apple 2015-ben egyszer már belevágott az autófejlesztésbe, egy évvel később azonban leállították a programot és mintegy kétszáz munkatársukat elbocsátották.

A 2024-re – vagy a járványhelyzettől függően 2025-re – elkészülő Apple autóban harmadik fél által fejlesztett LIDAR tapogatná le az elöl elterülő forgalmi helyzetet, míg az akkumulátor ún. „monocellás” megoldással készülne, amivel kicsit nagyobb energiasűrűséget érhetnének el. – írja az Index a Reuters nyomán.

A beszállítók tudnak valamit

A tajvani Economic Daily News ennél is merészebb tervekről számol be: a tajvani beszállítók szerint az Apple már 2021 szeptemberében bemutathatja új autóját.

A történettel kapcsolatban az elmúlt hetekben vált ismertté, hogy a cég mesterséges intelligenciáért felelős vezetője csatlakozott az autósprogramhoz, illetve az Apple chipfejlesztő partnere, a TSMC is „önvezető chipen” dolgozik.

Hirdetés

A tajvani lap értesülései ez idáig vegyes eredményekkel találták el a valóságot: az iPhone-bemutatókat eddig pontosan jelezték, de a beszállítói források tévesen gondolták, hogy az AirPods Pro több színben lesz kapható.

Forrás: index.hu
(A borítókép illusztráció.)


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés