20 percig volt meg a friss jogosítványa egy kanadai sofőrnek

A frissen szerzett jogosítványt meg szokták ünnepelni, de ennek a legextrémebb módját választotta egy 25 éves brit férfi, ami miatt el is vesztette a frissen szerzett papírt – írta a Caledon Enterprise, szúrta ki az Origo.

A fiatal férfi december végén alighogy kilépett az Orangeville-i vizsgaközpontból, úgy döntött, hogy megünnepli a jogsit, nem akárhogyan:

Bont egy sört, és azt útban hazafelé megissza. A sör hatására, vagy örömében rá is lépett a gázpedálra, és elszáguldott egy jelöletlen rendőrautó mellett – írta a portál.

Hirdetés

A rendőrök persze elfogták, mint kiderült, a megengedett 50 kilométer/óránál jóval gyorsabban ment, és észrevették az autóban a megbontott sört is. Az alkoholszonda is kimutatta az elfogyasztott szeszes italt, így alig húsz perc után a frissen szerzett jogosítványt be is vonták.

Nem is értem, miért gondolja valaki, hogy vezetés közben sört inni a járművében okos ötlet, nemhogy egy kezdő sofőr, akinek jól kellene ismernie a közlekedési szabályokat. – mondta Ian Michel a helyi rendőrségtől.

Borítókép: illusztráció

VIDEÓ: Ittasan cikázott a sofőr az M1-esen

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött