20 évig egy jogosítvánnyal vezetett az ikerpár, ezért buktak le

Egy ikerpár 20 éven keresztül használta ugyanazt a jogosítványt, de banális ok miatt buktak le.

A Yan családnevű két kínai fiútestvér egészen 2017-ig furikázott egy vezetői engedéllyel, mivel úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás.

Aztán egyikük elkezdett kopaszodni. A rendőr megállította a testvért, mert azt gyanította, hogy bevont jogsival vezet. Észrevette, hogy a férfi sapkában ül az autóban, ezért utánanézett a rendőrségi adatbázisban.

Kiderült, hogy egy ikerpárról van szó, a rendőrségi fotókon pedig jól látszott, hogy az egyik testvér kopaszodik, míg a másiknak dús haja van.

Miután a rendőr levetette a sapkáját, az autóban ülő férfi bevallotta, hogy a testvére jogosítványát használta, és azt is elmondta, hogy 20 évig csaltak ezzel a módszerrel.

Forrás: Nlcafé

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS