16 éves fiú volt a 17. kerületben üldözött autó volánja mögött – Menekülés közben egy rendőrt is elsodort

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, komoly autósüldözés szemtanúi lehettek éjjel a 17. kerület lakói. Azóta kiderültek a részletek is. A volán mögött egy 16 éves ült, a gyalogost az egyik járőr ütötte el.

A Telex.hu információi alapján elsőként azért akarták megállítani az autóst, mert az a forgalommal szemben közlekedett Budapesten, a XV. kerületi Páskom parknál az egyirányú úton. A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a sofőr a XV. kerületi megállítási kísérletre továbbhajtott, sőt, nekiment egy rendőrautónak, és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérüléseket szenvedett. Több rendőri egység is követni kezdte a száguldozó sofőrt, aki a jelzéseket is figyelmen kívül hagyta.

Ezután még egy rendőrautónak nekiütközött, majd innen is továbbhajtott, végül hajnali 3 óra körül egy XVII. kerületi mellékutcában sikerült megállítaniuk.

Ekkor derült ki, hogy az autóban hárman utaztak, a sofőr egy 16 éves fiú volt, akinek nincs jogosítványa.

„Az akció során az egyik, megkülönböztető jelzéssel haladó szolgálati gépkocsi elütött egy elé lépő asszonyt, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset körülményeit az ügyészség vizsgálja.”

-Közölték.

Hirdetés

 

Forrás: Telex.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született


  • Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten

    Megfagy a vér az ereidben! Centiken múlt a kisgyermek elgázolása Budapesten


  • Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt

    Sokan vettek „gombokért” hétülésest állami támogatással, most mégsem tudják könnyen eladni azt


  • Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost

    Halálra gázoltak a zebrán egy kerékpárost


  • Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton

    Vascsővel és karddal esett egymásnak két férfi egy benzinkúton


  • Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón

    Két okos, rollerrel, forgalommal szemben, a Gyáli úti felüljárón


  • Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek

    Elképesztő, amit a bamba sofőrök az M7-es autópályán műveltek


  • A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren

    A türelem elfogyott, az instant karma lecsapott Békásmegyeren


  • Mintha filmforgatás lett volna, úgy nézett ki a Máriaremetei út a baleset után

    Mintha filmforgatás lett volna, úgy nézett ki a Máriaremetei út a baleset után