Hirdetés

Hírek
12 ember meghalt egy horvátországi buszbalesetben
12 ember meghalt egy horvátországi buszbalesetben
Hirdetés

Tizenkét ember meghalt és 31 megsérült, amikor szombaton kora reggel az északnyugat-horvátországi Varazdin közelében egy vallási zarándokokkal teli lengyel autóbusz lecsúszott az útról és balesetet szenvedett. – írja az Index.hu

A baleset 5 óra 40 perckor történt Breznicki Hum közelében, a főváros, Zágráb irányába − írta meg a Reuters.
A busz Magyarország felől érkezett az országba.

A sérültek közül 18-an súlyos állapotban vannak. A baleset okát még nem tudni, a hatóságok azt feltételezik, hogy a sofőr elaludt a volán mögött.

A helyszín közelében lévő útszakaszt lezárták a forgalom elől, hogy lehetővé tegyék az utasok mentését.

„Szörnyű volt. Mintha horrorfilmet néznék. Az ablakon kellett kihúznunk a halottakat, több mint tíz volt belőlük. A busz az út melletti csatornába csapódott, teljesen úgy nézett ki, mintha falnak ütközött volna. Az egyik sofőr kirepült a szélvédőn keresztül, a másik pedig a buszban volt. Mióta tűzoltó vagyok, ilyet még nem láttam, pedig már 60 éves vagyok”

− mondta el a Jutarnji Listnek Ivan Ivančan, a helyi tűzoltóság parancsnoka, akinek négy tűzoltóból és négy járműből álló csapata az elsők között érkezett a baleset helyszínére.

A lengyel külügyminisztérium szóvivője, Łukasz Jasina a TVN24 lengyel hírcsatornán azt mondta, hogy a kormánynak nincs sok információja. Megerősítette, hogy a horvát hatóságok 11 halálos áldozatról számoltak be − közölte az ABC News.

„Nagykövetségünk képviselői a baleset helyszínére mennek. A horvát miniszterelnök-helyettes és a belügyminiszter is oda tart”

− mondta Jasina.

Az utasok felnőtt zarándokok voltak, akik Varsó közeléből a dél-boszniai Medzsugorjéba, egy római katolikus kegyhelyre utaztak. A buszon nem voltak gyerekek. A sérülteket a zágrábi, varasdi és csáktornyai kórházba szállították − mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter újságíróknak.

Hirdetés

Borítókép: NBC News YouTube channel

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés