VIDEÓ: Elárulta a BRFK, hogy miért üldözték a robogós fiatalokat

Mint arról délelőtt beszámoltunk és közzétettük, egy robogóval menekült két fiatal a rendőrök elől.

“2023. Július 3-án, délután fél négy környékén a Budapest XIII. kerület Dagály utca és a Váci út kereszteződésénél várakoztam, míg a lámpa zöldre vált.

Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy motoros a rendőrség elől menekül.”

– írta meg olvasónk.

A videót elnézve tisztán látszoztt, hogy rendszám nem volt a robogón, tehát vélhetőleg 50cm3-es lehetett, amin hazánkban utas nem is szállítható, hiába két személyes a járgány! Amennyiben tévednénk és ez egy nagyobb motor volt, úgy pedig a rendszám hiánya lehetett a probléma.

Az Index megkeresésére a BRFK elárulta, hogy a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei ellenőrizni akarták a segédmotoros kerékpárt a Róbert Károly körút 26. szám előtt, de annak vezetője és utasa elmenekültek.

A rendőrök szolgálati kocsival több környező utcán át követték, majd 15 óra 40 perckor a Karikás Frigyes utcában kapták el őket.

A 21 ÉVES FÉRFI ÉS 19 ÉVES NŐ A HELYSZÍNEN BEVALLOTTA, HOGY KORÁBBAN KÁBÍTÓSZERT FOGYASZTOTTAK.

Hirdetés

A kerékpár tárolójában a rendőrök növényi törmeléket találtak, ezért őket mintavétel céljából előállították.

A páros ellen kábítószer birtoklása és járművezetés bódult állapotban gyanúja miatt indult büntetőeljárást. A segédmotoros kerékpárt vezető férfival szemben szabálysértési feljelentést és közigazgatási bírságot is alkalmaztak – közölte az Indexszel a BRFK. Friss híreink itt.

KAPCSOLÓDÓ:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon

    Ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon


  • Kamion borult fel az autópályán. 3 sávot foglal el. Ezután újabb baleset történt

    Kamion borult fel az autópályán. 3 sávot foglal el. Ezután újabb baleset történt


  • Üldözni kellett a rendőrök kamerája előtt szabálytalanul előző mercist

    Üldözni kellett a rendőrök kamerája előtt szabálytalanul előző mercist


  • Elszabadultak a deszkák az utánfutóról és felnyársalták az autót Jakabszállásnál

    Elszabadultak a deszkák az utánfutóról és felnyársalták az autót Jakabszállásnál


  • Balesetet okozott, mert szabálytalanul meg akart fordulni

    Balesetet okozott, mert szabálytalanul meg akart fordulni


  • Egy hete volt jogosítványa – Felborult az Opellal. Ketten életveszélyesen megsérültek

    Egy hete volt jogosítványa – Felborult az Opellal. Ketten életveszélyesen megsérültek


  • Ennyire büntették meg az M7-esen 8 autót letaroló audist

    Ennyire büntették meg az M7-esen 8 autót letaroló audist


  • Íme a mindenen átgázoló, leállósávon nyomuló tahó

    Íme a mindenen átgázoló, leállósávon nyomuló tahó


  • Önvezető autót kapott el a rendőr. A szembe sávban hajtott

    Önvezető autót kapott el a rendőr. A szembe sávban hajtott


  • Felvételen a pénteki hármas kamionbaleset

    Felvételen a pénteki hármas kamionbaleset


  • Keddtől ezek az üzemanyagárak lesznek érvényben

    Keddtől ezek az üzemanyagárak lesznek érvényben


  • Túlélte: Egy kis hajnali testmozgás az M7-esen

    Túlélte: Egy kis hajnali testmozgás az M7-esen


  • Tüsszentő sofőr és várandós nő: Mindketten árokba csapódtak

    Tüsszentő sofőr és várandós nő: Mindketten árokba csapódtak


  • „Elindult nyitott ajtóval, amit próbált behúzni, én futottam utána” – megszólalt a taxis, akitől elrabolták az autót

    „Elindult nyitott ajtóval, amit próbált behúzni, én futottam utána” – megszólalt a taxis, akitől elrabolták az autót


  • Audis konvojt ért baleset az M5 belső sávjában – Mindent rögzített a kamera

    Audis konvojt ért baleset az M5 belső sávjában – Mindent rögzített a kamera