Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

Tavaly júliusban okozott halálos balesetet az erőszakkal elvett taxival B. Roland az Árpád hídon.

Hatalmas lelki erőről téve tanúbizonyságot, visszaült a taxiba és újra személyszállítással foglalkozik az a nő, akinek munkavégzés közben az autóját egy dulakodás után erőszakkal rabolta el egy ámokfutó még júliusban. B. Roland ezután a forgalommal szemben felhajtott az Árpád hídra, ahol halálos balesetet okozott.

Az elkövetőn kívül életét vesztette egy fiatal jegyespár is, amelynek kocsija frontálisan ütközött a drogos bűnöző vezette járművel. Ahogy négy személy egy másik taxiban, amely beléjük csapódott, úgy a lopott jármű tulajdonosa, Ábrahám Györgyi is súlyosan megsérült, miközben az életét is kockára téve próbált küzdeni a kocsijáért.

– idézte fel a Blikk a nyáron történ esetet.

Hirdetés

Október óta dolgozom újra egy kölcsönautóval, amit a cég vezetője biztosít nekem egy évig. A munkám és az emberek szeretete nem változott, ezért is nagy öröm számomra, hogy visszatérhettem. Az elején voltak bennem furcsa érzések, a bulinegyedből például próbáltam minél gyorsabban eljönni, ha éppen oda kérték a fuvart

– kezdte mesélni a Blikknek Györgyi, akit azóta csak pozitív élmények érnek.

Megfogadta, ittas vagy bódult állapotban lévő utasokat nem szállít, s örül annak, hogy a visszatérése óta csak egy fuvart kellett visszautasítania.

Hirdetés

– Továbbra is csak éjszaka dolgozom, de már mindig zárt ajtókkal érkezem az utasokhoz, egyszer pedig előfordult, hogy egy láthatóan kába, erőszakos fiatalember közeledett felém, akinek a zsebében ott volt egy kés, ezért őt a biztonságom érdekében nem vittem el. Egyébként nagyon sokan felismernek, tudják, min mentem keresztül és nagyon kedvesen, együttérzően szólnak hozzám – magyarázta határozottan a nő.

– Bár csaknem húsz éve taxizom, eddig soha nem tartottam magamnál semmiféle önvédelmi eszközt, de most már a ruházatomban és a kocsiban is vannak elrejtve különböző tárgyak, hogy még egyszer ne fordulhasson elő az, ami velem történt. Ugyanazokat az utakat rovom, de egy biztos: soha többet nem állok meg olyan helyen pihenni, ahol nincs másik taxis. Amikor arra járok, ahol elrabolták a kocsimat, félelmet nem érzek, tehetetlen keserűség van bennem.

Rengeteget dolgozik, előfordul, hogy a hét minden napján munkába áll. Az autója teljesen tönkrement, ám a biztosítója csak nagyon kis összeget utalt neki, ami egyáltalán nem elég az újrakezdésre, de nem adta fel a harcot az őt megillető kártalanításért.

A dulakodásban a fogai roncsolódtak, a keze is megsérült, amire rácsapta az ajtót a támadója. Rémálmai, pánikrohamai már nincsenek, de a stressztől rengeteget fogyott, mivel a traumától emésztési nehézségei adódtak. – jegyzi meg a lap.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kamion borult fel az autópályán. 3 sávot foglal el. Ezután újabb baleset történt

    Kamion borult fel az autópályán. 3 sávot foglal el. Ezután újabb baleset történt


  • Üldözni kellett a rendőrök kamerája előtt szabálytalanul előző mercist

    Üldözni kellett a rendőrök kamerája előtt szabálytalanul előző mercist


  • Elszabadultak a deszkák az utánfutóról és felnyársalták az autót Jakabszállásnál

    Elszabadultak a deszkák az utánfutóról és felnyársalták az autót Jakabszállásnál


  • Balesetet okozott, mert szabálytalanul meg akart fordulni

    Balesetet okozott, mert szabálytalanul meg akart fordulni


  • Egy hete volt jogosítványa – Felborult az Opellal. Ketten életveszélyesen megsérültek

    Egy hete volt jogosítványa – Felborult az Opellal. Ketten életveszélyesen megsérültek


  • Ennyire büntették meg az M7-esen 8 autót letaroló audist

    Ennyire büntették meg az M7-esen 8 autót letaroló audist


  • Íme a mindenen átgázoló, leállósávon nyomuló tahó

    Íme a mindenen átgázoló, leállósávon nyomuló tahó


  • Önvezető autót kapott el a rendőr. A szembe sávban hajtott

    Önvezető autót kapott el a rendőr. A szembe sávban hajtott


  • Felvételen a pénteki hármas kamionbaleset

    Felvételen a pénteki hármas kamionbaleset


  • Keddtől ezek az üzemanyagárak lesznek érvényben

    Keddtől ezek az üzemanyagárak lesznek érvényben


  • Túlélte: Egy kis hajnali testmozgás az M7-esen

    Túlélte: Egy kis hajnali testmozgás az M7-esen


  • Tüsszentő sofőr és várandós nő: Mindketten árokba csapódtak

    Tüsszentő sofőr és várandós nő: Mindketten árokba csapódtak


  • „Elindult nyitott ajtóval, amit próbált behúzni, én futottam utána” – megszólalt a taxis, akitől elrabolták az autót

    „Elindult nyitott ajtóval, amit próbált behúzni, én futottam utána” – megszólalt a taxis, akitől elrabolták az autót


  • Audis konvojt ért baleset az M5 belső sávjában – Mindent rögzített a kamera

    Audis konvojt ért baleset az M5 belső sávjában – Mindent rögzített a kamera


  • Lezuhant a rakomány, telibe találta egy BMW a Méta utcai felüljárón

    Lezuhant a rakomány, telibe találta egy BMW a Méta utcai felüljárón