Videó – M. Richárd videózta magát a halálos baleset pillanatában

Csütörtökön délelőtt folytatódott a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken a Dózsa György úti halálos baleset ügyében – írja az index.hu. Két éve a kecskeméti maffiaper volt vádlottja, M. Richárd egy Mercedesszel csapódott bele egy balra kanyarodó Citroënbe a  13. kerületi Dózsa György úton.

A balesetben egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek. Az ügyészség mindkét sofőrt halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.

A tárgyaláson levetítettek egy korábban a nyilvánosság számára ismeretlen videót. Ezen az látszik, hogy M. Richárd mobilozott a baleset pillanatában, saját magát videózta még az ütközés előtti másodpercben is.

Azt a szakértő állapíthatja meg, hogy M. Richárd a mobilt a kezében tartotta-e, vagy az a műszerfalon volt. Erre valószínűleg a következő tárgyaláson ad majd választ.

M. Richárd védője azt kérte a bírótól, hogy a nyilvánosság kizárásával vetítsék le a videót a tárgyaláson, de a bíróság elutasította az indítványt. M. Richárd ezután csak annyit kért, hogy a felvétel végén hallható sikolyokat már ne játsszák le, a bíróság ennek a kérésnek viszont eleget tett.

Ezt a videót vetítették le a tárgyaláson:

Hirdetés

M. Richárd a néhány másodperces videó levetítése után felállt, és azt kérte a bírótól, hogy hallgassák meg röviden a felvétellel kapcsolatban. Mint mondta, ezt a felvételt azért nem adták be bizonyítékként, mert olyan tartalmú, ami nem tartozik másra, nem tartozik a sajtóra.

Mivel ez nem titok többé, elmondom, mi történt. Ezt az autót én meglepetésként vettem a páromnak. A felvételt neki szerettem volna elküldeni, hogy jelezzem, hogy egy autót kap tőlem ajándékba. Ez a telefon le volt téve a pohártartóba.

A baleset az ügyészség szerint a következőképpen zajlott: M. Richárd jogosítvány nélkül a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, aki szabálytalanul, az ívet levágva kanyarodott be a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

Hirdetés

Forrás: index.hu

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen

    Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen


  • Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit

    Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit


  • Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni

    Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni


  • Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet

    Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet


  • Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén

    Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén


  • Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel

    Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel


  • Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett

    Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett


  • Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son

    Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son


  • Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje

    Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje


  • Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten

    Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten


  • A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok

    A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok


  • Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott

    Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott


  • Öt darab új traffibox Óbudán

    Öt darab új traffibox Óbudán


  • Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos

    Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos


  • Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult

    Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult