Mekkora egy rokkantparkoló?

Szabálytalan voltam, megbüntettek, kifizettem. De talán azzal, hogy elmesélem a történteket, más már körültekintőbb lesz, és így nem repül ki a zsebéből 50, esetleg 100 ezer forint.

Budapesten, a XI. kerületben, a Bocskai úton lakunk. Itt van a 4-es metró Újbuda központ nevű megállója, a 4-es villamos végállomása, de megáll itt a 17-es, a 41-es, a 47-es és a 48-as villamos, valamint buszok is. Forgalmas környék. A kerületben fizetős a parkolás, de van néhány utca, ahol ingyen meg lehet állni. Ilyen a Bocskai út, a folytatása, az Október 23. utca, és a Fehérvári út. Ezekben az utcákban ezért nem csak azok parkolnak, akik itt laknak, hanem azok is, akiknek a környéken van dolguk, és nem szeretnének fizetni, vagy a környező utcákban albérlők, de nincsenek bejelentve, ezért nem jár nekik ingyenes parkolás a saját utcájukban. Forgalmas időszakban akár 20-30 percbe is telik, mire megürül egy hely.

Három autó kényelmesen elfér egymás mellett

Három autó kényelmesen elfér egymás mellett

Tavaly felújították a Bocskai utat. Az aszfaltozástól a földmunkán át faültetésig mindenféle munka volt. Nem bosszankodtam a zaj- és pormennyiségen, azon, hogy a házból kilépve rögtön saras lesz az ember cipője, azon sem, hogy a felújítás alatt még az addiginál is kevesebb a parkolóhely. A tudat, hogy szebb és jobb lesz a környék, könnyedén felülírta bennem a kellemetlenségeket. Az átépítés során nem a korábbi parkolási rendet állították vissza, hanem kis térköves szigetekkel határolták be a parkolóhelyeket, így a halszálka helyett sok helyen csak egymás mögé lehet beállni. Még kevesebb lett a parkoló.

Egyik szombat éjszaka későn értünk haza, szokásosan forgattuk a fejünk, hol van egy üres hely. Az utca elején, a buszmegálló után, két halszálkában álló autó után volt még egy hely, beálltunk. Vasárnap nem autóztunk, hétfőn, munkából hazaérve találtam egy kis papírt a szélvédőn. Igen, kitalálták, rokkant helyen álltunk meg, 50 ezerért. Visszasétálva a buszmegállóban meg is találtam a kis táblát, rajta a piktogrammal. Aztán a kis kiegészítő táblára irányult a figyelmem: az úttal párhuzamosan lehet csak ide állni. Ekkor konstatáltam, hogy mozgáskorlátozott parkolóhelyek is elköltöztek a felújítással, és ami eddig három autó parkolója volt, most egyetlen rokkant hely lett.

Ez a kis cetli nem jelent jót

Ez a kis cetli nem jelent jót
Rokiparkoló háztájiban

Rokiparkoló háztájiban

Mit tehet az ember? Jelzi az önkormányzatnál, hogy kissé szopatós a mozgássérült-parkolók jelzése vagy elmegy a boltba és megveszi a festéket?

Azon már nem is akadtam fenn, hogy nincs felfestve, tudjuk, hogy nem kötelező, éppen ezért csak azt kértem a kerületi közterületfelügyelet telefonos munkatársától, hogy mondja meg nekem, mekkora hivatalosan egy rokkant parkolóhely. Akkor még azt gondoltam, biztosan kisebb lesz a hivatalos méret, mint ez a 8 méteres (!) hely, ahol hárman parkoltunk, így a fotók alapján erre hivatkozva fellebbezek majd, hogy mérsékeljék a büntetésem 15 ezerre a parkolási rend be nem tartása miatt. A közterületfelügyelet munkatársa azonban nem tudott választ adni, azt mondta, az általam kért információ benne van a KRESZ-ben. Nem találtam, ezért felkerestem Pető Attilát, a Kreszprofesszort, segítsen megtudni, mekkora is egy rokkant parkoló hivatalosan. Tőle a következő választ kaptam:

„Sajnos a KRESZ nem említ a mozgáskorlátozott hely méretével kapcsolatban semmit, bár azt sem írja elő, hogy csak személygépkocsival szállítható ilyen személy, akár teherautóval is lehet érkezni, akár parkolni is. A VIII. kerületi közteresektől egyszer kértem egy félhivatalos állásfoglalást, ők azt írták, 6 métert tekintenek számítási alapnak. Ez megfelel egy mai átlagos személykocsi méretének, plusz annyi helynek, hogy be is, ki is tudjon állni.”

Ekkor vált világossá, hogy nincs értelme a fellebbezésnek. Hiába a 8 méter hosszú hely, ha nincs felfestés, a rokkant hely addig tart, ameddig a közteres megítéli. Fellebbezés esetén ha a rendőrség is szabálytalan parkolást állapít meg, ráadásul 50 ezerről 100 ezer forintra ugrik a büntetés.

Egy parkolás: százezer

Egy parkolás: százezer

Nettó pénzbeszedés, maffiás módszerekkel. Annyira megéri, hogy éjszaka is érdemes strázsálni, hátha beáll egy balek.

A következő napokban figyeltem, és jellemzően három autó állt itt, rajtuk az általam már jól ismert kis papírral. Ez napi 150 ezer forint, csilingel a kassza. Aztán észrevettem, hogy az út túloldalán is született egy fel nem festett párhuzamos rokkantparkoló, ahova eddig szintén halszálkába állhatott két autó. Az ilyen helyek a mozgáskorlátozottak érdekeit sem szolgálják, mert hiába a sok begyűjtött büntetés, nekik még ettől nem lesz szabad parkolóhelyük.

Háztáji rokiparkoló kezdeményezésünk keretein belül felfestettem a helyet, hátha így más már nem szívja be, mint én. A sablon elvihető ajándék festékkel Újbuda központtól, ha valaki tud még ilyet a környéken, és a Flóriánra nehezen jut el

Háztáji rokiparkoló kezdeményezésünk keretein belül felfestettem a helyet, hátha így más már nem szívja be, mint én. A sablon elvihető ajándék festékkel Újbuda központtól, ha valaki tud még ilyet a környéken, és a Flóriánra nehezen jut el
Forrás: totalcar.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

    A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity


  • Két hétre teljesen le kell zárják a Kőröshegyi völgyhidat, egy komolyabb beavatkozás miatt

    Két hétre teljesen le kell zárják a Kőröshegyi völgyhidat, egy komolyabb beavatkozás miatt


  • Sávos táblával bunyóztak az M3-ason

    Sávos táblával bunyóztak az M3-ason


  • Meghalt az M7-esen keresztbe fordult kamion sofőrje

    Meghalt az M7-esen keresztbe fordult kamion sofőrje


  • Fejjel lefelé borult a sínekre egy tűzoltóautó

    Fejjel lefelé borult a sínekre egy tűzoltóautó


  • Óriási a felfordulás a vasútnál. Kisiklott egy InterCity a Keletinél

    Óriási a felfordulás a vasútnál. Kisiklott egy InterCity a Keletinél


  • Ennyin múlott az élete! Koromsötétben, keresztbe szaladt át az autópályán

    Ennyin múlott az élete! Koromsötétben, keresztbe szaladt át az autópályán


  • Az út közepén sétált, halálra gázolták

    Az út közepén sétált, halálra gázolták


  • Kilenc ember megsérült, amikor egy városnéző busszal ütközött egy autó a Thököly úton

    Kilenc ember megsérült, amikor egy városnéző busszal ütközött egy autó a Thököly úton


  • Mától vasárnapig lezárták az Andrássy út egyik szakaszát a Terézvárosi Fesztivál miatt

    Mától vasárnapig lezárták az Andrássy út egyik szakaszát a Terézvárosi Fesztivál miatt


  • „Záróvonalon előztem, így jártam! Ne csináljatok ilyet akkor se, ha belátható és amúgy nem is jönnek szembe”

    „Záróvonalon előztem, így jártam! Ne csináljatok ilyet akkor se, ha belátható és amúgy nem is jönnek szembe”


  • Sokba kerülhet sorsukra hagyni a járműveket

    Sokba kerülhet sorsukra hagyni a járműveket


  • Fékezés nélkül belerohant az álló kamionba

    Fékezés nélkül belerohant az álló kamionba


  • Megmutatta a Toyotás, hogy a lekopott felfestés ellenére két sávos a körforgalom a soroksári IKEA-nál

    Megmutatta a Toyotás, hogy a lekopott felfestés ellenére két sávos a körforgalom a soroksári IKEA-nál


  • Csökkennek a hazai üzemanyagárak

    Csökkennek a hazai üzemanyagárak