Megkérdeztük olvasónkat – aki ellen elkövették a cselekményt -,hogy mit gondol az ítéletről

Az először nálunk bemutatott, hazai sajtót bejárt eset nagy port kavart és azt gondoljuk, hogy valamilyen szinten ez az ítélet mérvadó lesz hazánkban, abból a szempontból legalábbis, hogy sokan megjegyzik majd, akik nap mint nap autóznak.

Mint azt tegnap megírtuk, A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Dunakeszi Járásbíróság ítéletét és

 250 napi tétel – 325 ezer forint – pénzbüntetésre ítélte a férfit.

Emellett egy évre eltiltotta a vezetéstől is, de az eltiltás tartamába beszámította az elsőfokú ítélet júniusi kihirdetése óta a mai napig eltelt időt.

Sokan gondolhatjátok és gondoljátok is a tengernyi komment alapján, hogy:

Ez az ítélet vicc és nincs kellő visszatartó ereje” – főleg az autó árához viszonyítva, amivel jelen esetben elkövették a cselekményt.

Nem feltétlen van igazatok, ha jobban végiggondoljátok, bár még olvasónk – aki úgymond az eset közvetlen szereplője – is másképpen látja kicsit, mint mi és ez is azt mutatja, hogy más egy ilyet testközelből megélni. Ennek az lehet az oka, hogy mi szeretnénk kicsit úgy látni, hogy az a bizonyos pohár nem félig üres, hanem bizony félig tele van…

A felvételen látható, vagy az ahhoz hasonló esetszám ugyan növekedni látszik,

DE!

A kamerák száma rohamosan nő. A hétköznapi emberek azt látják, hogy mi, a média, ezáltal a hatóságok (elméletileg ettől függetlenül is) folyamatosan foglalkoznak az utcán zajló közlekedési morál javítását célzó témákkal, szabálysértésekkel, bűncselekményekkel és sok esetben eredményesen zárulnak le hatósági eljárások. Emiatt a remény elhatalmasodott, hogy a pofátlanságot, gátlástalanságot, közúti veszélyeztető magatartást vissza lehet szorítani, ami óriási részben köszönhető a fedélzeti kameráknak. És ez jó.

Hirdetés

Ebben a mostani esetben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáról nincs szó, ám néhány hete írtunk róla, hogy egy nő, aki büntetőfékezéssel okozott balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott, bizony felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást kaphat.


Arról a vádiratról azt gondoljuk, hogy akár még gyengének is mondható a cserbenhagyás miatt.

KAPCSOLÓDÓ:

Felfüggesztett börtönt kaphat a nő, aki büntetőfékezéssel okozott balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott


Mi biztosak vagyunk abban, hogy a Audit vezető fiatalember tanult az esetből és reméljük azt, hogy az eltiltás ideje alatt nem fog vezetni és az eltiltást követően pedig bizonyára nem ismétel meg egy ehhez hasonló cselekményt.

Anyagi helyzettől függetlenül egyáltalán nem kellemes egy ilyen ügy és ítélet, ha a pénzbírság összegszerűségét nem is nézzük.

Biztosak lehettek benne, hogy megbánta, mert az, ami ott történt,

az 3 perc múlva már egy felejthető dolog lett volna, ha vesz mindenki egy nagy levegőt. Tehát nem, szerintünk nem mindenki M. Richárd!

Kedves Autósok!

Tessék tehát lenyugodni, visszavenni, mert a legkisebb ügy, amit kaphatsz sem ér annyit, amiért egy pitiáner közlekedési szituációban veszélyeztetned kéne önmagad, vagy másokat. (legtöbbször ez a kettő együtt jár)

Hirdetés

Olvasónk (Zoltán), aki aznap a kamerás autót vezette, ezt gondolja a már jogerős ítéletről:

„Enyhén szólva az ügy óta többet nézek a visszapillantó tükörbe mint kellene, főleg ha a másfél éves kislányomat szállítom. Sajnos az ítélet részleteit nem ismerem és nem vagyok jártas az ilyen ügyekben, de

mint szereplője ennek az esetnek, kicsit enyhének ítélem meg a bírói döntést. Nem a pénzbírság összegével és nem is az eltiltással van problémám, hanem azzal, hogy

egyértelmű az elkövető nyilatkozatából, hogy fel sem fogta mit művelt. Ez egy mindennapos eset számára.

Az ilyen embert, aki hobbiból veszélyezteti mások életét, pszichológiai alkalmassági vizsgálat és gyakorlati KRESZ oktatás nélkül nem engedném vissza a forgalomba. Végül, nagyon meg szeretném köszönni a Dunakeszi Rendőrkapitányság gyors és szakszerű intézkedését az ügyben.”

– írta meg nekünk Zoltán.


MEGOSZTOM:</stron

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen

    Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen


  • Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit

    Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit


  • Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni

    Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni


  • Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet

    Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet


  • Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén

    Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén


  • Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel

    Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel


  • Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett

    Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett


  • Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son

    Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son


  • Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje

    Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje


  • Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten

    Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten


  • A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok

    A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok


  • Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott

    Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott


  • Öt darab új traffibox Óbudán

    Öt darab új traffibox Óbudán


  • Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos

    Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos


  • Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult

    Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult