Egy abszurd eseménysorozat játszódott le január 30-án az alabamai Mobile városában, amikor egy férfi eltulajdonított egy Kubota rakodógépet egy építkezésről. – szúrta ki a Totalcar.hu
A munkások gyorsan észrevették a gép eltűnését, és riasztották a rendőrséget. A tolvaj egy ideig a város utcáin cirkált a járművel, majd szemtanúk szerint még egy gyalogost is megpróbált elütni a zebrán. Amikor a rendőrök üldözőbe vették, felhajtott a 10-es autópályára, kezdetét vette az egyik leglassabb autós üldözés a történelemben.
A rakodógépet rengeteg rendőrautó követte, miközben a jármű időnként letért a füves területre, majd visszakanyarodott az útra. A rendőrök hosszasan próbálták felszólítani a férfit, hogy álljon meg és szálljon ki, de ő továbbhaladt.
Amikor nekiment egy rendőrautónak, az egyenruhások még inkább igyekeztek tisztes távolságot tartani tőle. A lassan cammogó munkagépet hol követték, hol hátrébb húzódtak a rendőrautók, a jelenetsor pedig egy furcsa természetfilmre emlékeztetett.
A történet vége azonban már korántsem volt komikus. Mivel a férfi a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg, a rendőrök végül tüzet nyitottak rá. Szemtanúk szerint 8-10 lövés dördült el, mire sikerült eltalálniuk és kivenniük a járműből. Állapotáról annyit közöltek, hogy túlélte a lövéseket, és jelenleg kórházi ellátásban részesül. Hogy miért lopta el a rakodógépet és mit akart elérni vele, továbbra is rejtély.