Fóliázás, a néptuning

Az autó üvegeinek fóliázása 25 éve lett nagy divat, és egyértelmű velejárója a gengszterstílusnak. Le is szabályozták gyorsan, és csak 10 éve tettek rendet a területen. Mindenkinek elfogadható rendet. Nem mindegy, hogy mennyire sötétíted le az autód oldalablakait, és az sem, hogy milyen papírjaid vannak a fóliához. Olvasd, mielőtt ragasztani kezdesz.

Bárhonnan is nézzük, az üvegfóliázás korántsem hülyeség. Persze elsődleges népszerűségét annak köszönhette, hogy a fóliával sötétített autók megjelenése jó szín- ás árnyalatválasztással dögösebb. Azonban jóval több lehetőség rejlik az autóüveg fóliákban, és ez annak is köszönhető, hogy a technológiai fejlődés ebben az iparágban is sok újat hozott.

Először is nézzük, hogy mit és hová lehet fóliailag ragasztani. A kulcsmondat, hogy a bétől hátra bármit. Tehát az autó B-oszlopától hátrafelé a legsötétebb színezésű fólia is felrakható (ha van az autó mindkét oldalán visszapillantó tükör). Ez az új szabály azért volt fontos jó tíz éve, mert addig a hátsó szélvédőre sem lehetett rakni színezett fóliát, csak a hátsó oldalsó ablakokra.

Az első szélvédőre nem rakható sötétítő fólia ma sem, kivéve a lehajtott napellenző alsó éléig tartó szakaszt – tehát napvédő csík felrakható, itt nincs fényáteresztési korlátozás. A vezető melletti oldalablakokra (tehát a két elsőre) olyan fólia ragasztható, amelyet felrakva az adott üvegfelületen a külső fény 70 százaléka átjut. Ebben annyi a trükk, hogy nem a fólia fényáteresztését vizsgálják, hanem a már fóliázott üvegét. És ma igen kevés olyan autó akad, amelynek az oldalablakai színezetlen üvegből készülnének. A gyárilag színezett üvegek a külső fény 15-20 százalékát nyelik el, és ez is beleszámítandó a fóliázásnál. Tehát gyakorlatilag vagy szuperhalvány, vagy színezetlen fólia tehető az első oldalsó üvegekre.

De minek is tennénk átlátszó fóliát? Azért mert olyanokat is gyártanak már, amelyek a napsugárzás UV tartalmának a 99%-át visszaverik. Ez érdekes, mert ezáltal is csökken a felmelegedés: német TÜV mérés szerint a referencia autó utastere 24,6 celsius fokos külső hőmérsékletnél átlátszó, de UV-szűrős fóliával 29,6 fokra, fólia nélkül 38,2 fokra melegedett fel egységnyi idő alatt. Az UV-szűrés másodlagos előnye, hogy a hőérzet is csökken a kocsiban ülve, harmadlagos pedig, hogy lassítja az utastér berendezésének napfénynek kitett részein az anyagöregedést – ez jót tesz az autó általános állapotának, így az értéktartásának és eladhatóságának is. (A mai színezett fóliák is szűrik az UV-sugárzást).

És van még egy nem elhanyagolható érv a fóliázás mellett. Létezik biztonsági fólia is, amely célja kettős: egyrészt az autó feltörését nehezíti, másrészt balesetnél csökkenti az összetörő üvegek általi sérülésveszélyt, mindkét esetben a törött üveg összetartásával. Biztonsági szakértők szerint az autófeltörőnek körülbelül 10 mp-cel növeli a „munkaidejét” az utastérbe hatolásnál, és ez már jelentős abban a szakmában. Rendőrségi szakértőnk szerint az autófeltörésre szakosodottak a fényszűrő fóliás autókat is kerülik, mert már az is összetartja valamennyire a betört üveg darabjait, nem kell nekik a macera.

Az autó üvegeinek a fóliázására átlag fél napot és 30-60 ezer forintot kell áldozni. A munka- és az anyagköltség függ a kocsi méretétől, a fóliázandó üvegek mennyiségétől (kombi vagy kisautó), az üvegfelületek méretétől, és a választott fóliától is (fólia árakban a legolcsóbb-legdrágább között körülbelül 35 százalék a szórás).

A fóliázás az üvegek alapos letisztításával kezdődik. Ez kívül-belül szükséges, mert ugyan a fóliát belülről ragasztják fel, azonban a felrakás közben a szakembernek látnia kell a hibákat-légbuborékokat, nem zavarhatja a koszos üveg. A takarítás után kiszabják a fóliát, ez történhet sablonok alapján, vagy közvetlenül a kocsi üvegfelületeit használva. Úgy ügyeskednek, hogy a levágott darab körülbelül minden irányba 1 centiméterrel legyen nagyobb. A felesleget a pontos rászabásnál vágják le.

A leszabott darabok ragasztós oldaláról lehúzzák a védőfóliát, és alapos szappanos vizes aláfújással illesztik fel. A víz szükséges, hogy a fólia igazítható legyen, lényegében pontosan a helyére csúsztatják az üvegen. Ha ez megvan, elkezdik a víz és hab kiszorítását a fólia és az üveg közül. Műanyag spatulákat használnak, van többféle alakú, attól függ milyen a hozzáférhetőség és az üveg szélének a fedése: például tömítő kéderek által. Ügyesnek kell lenniük, hogy a mozgatható oldalablakoknál a vízlehúzók mögé is bemenjen a fólia, vagy a hátsó szélvédőknél a kalaptartó pereme alá, és még van több ilyen neuralgikus pont.

Régebben, a ragasztásos üvegrögzítési technológia elterjedése előtt a gumikéderes üvegeket gyakran kiszedték a fóliázáshoz, úgy lehetett igazán szép munkát végezni. Az ajtókból is sokszor kiemelték az üvegeket, ma már ez nagy macera lenne, ráadásul sok műanyag alkatrész eltörését is kockáztatnák. A mai autók esetén erre nemigen van lehetőség, illetve a javítóiparban is egyre inkább terjed a gyakorlat, hogy minél kevesebb megbontással oldják meg az adott szerelési-javítási feladatot. Így van ez a fóliázásnál is.

A fóliázásnál van pár olyan rész, ahol tudomásul kell venni, hogy ha nem is lesz csúnya, de fura. Mégpedig a fixen beragasztott oldalablakok szegélyénél, ahol látható a gyárilag „pöttyözött” perem. Ott kicsit fehéres lesz a szegély, mert ezek a „pöttyök” eltartják a fóliát. A biztonsági fóliák felrakása annyiban más, mint a fényszűrőké, hogy az anyaguk vastagabb, így előfordulhat olyan trükkös domború (vagy homorú) formájú hátsó szélvédő, amelyre nem lehet szépen felilleszteni: mivel a fólia merevebb, nem követi a formát,.

A víz teljes kiszorítása után a fóliát az üvegszéltől számítva 4-5 centiméteres sávban szárítják. Erre azért van szükség, hogy ne tudjon a fólia elmozdulni a helyéről, például egy ablaklehúzás miatt. Ugyanis a legalaposabb munka mellett is a felrakáshoz használt víz 1-2 százaléka az üveg és a fólia között marad. Ennek a maradéktalan kiszáradásához kell 1 hét. Onnantól vidáman terhelhető. A fóliások az első napra mondják, hogy kerülni kell az ablakhúzogatásokat.

A jól felrakott és jó minőségű fólia igen sokáig bírja. A neves gyártók garanciát is vállalnak, 3-10 év közöttit a fólia típusától függően. Ebben azt vállalják, hogy a fólia megtartja a hő- és fényvisszaverő tulajdonságát anélkül, hogy töredezne, repedezne, vagy szivárványosodna, és megtartja a tapadását (szakszerű felrakás után) hólyagosodás vagy leválás nélkül. Bár az új fóliáknak igen kopásálló a külső felülete, azért a garanciába nem tartozik bele, ha mechanikai hatásra összekarcolódnak, ami sokszor látható a sokszor le-fel húzogatott vezető oldali ablakoknál, ahol a por- és huzatzáróra ragadó ragadó por- és homokszemek karcolhatják.

Mikor fent van a fólia már csak pár hivatalos dologra van szükség. Például a fólia azonosítására szolgáló jóváhagyási jelölések felragasztására minden fóliázott üvegfelületre, és a műbizonylat átadására. Ezek nélkül az időszakos műszaki vizsgán kellemetlen helyzetbe kerülhet a kocsi tulajdonosa, ugyanis a hiányukban fóliával nem vizsgáztatják le a adott autót. Így ha valaki fóliázott üvegű használt autót vásárol, csak akkor tekintsék az ügyletben értéknövelő tényezőnek a fóliázást, ha megvan a műbizonylat is.

A cikk elkészítését az Audi Hungária támogatta.

Forrás: http://totalcar.hu/magazin/2017/03/17/neptuning_vagy_annal_azert_tobb/

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről

    Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről


  • A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

    A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity


  • Két hétre teljesen le kell zárják a Kőröshegyi völgyhidat, egy komolyabb beavatkozás miatt

    Két hétre teljesen le kell zárják a Kőröshegyi völgyhidat, egy komolyabb beavatkozás miatt


  • Sávos táblával bunyóztak az M3-ason

    Sávos táblával bunyóztak az M3-ason


  • Meghalt az M7-esen keresztbe fordult kamion sofőrje

    Meghalt az M7-esen keresztbe fordult kamion sofőrje


  • Fejjel lefelé borult a sínekre egy tűzoltóautó

    Fejjel lefelé borult a sínekre egy tűzoltóautó


  • Óriási a felfordulás a vasútnál. Kisiklott egy InterCity a Keletinél

    Óriási a felfordulás a vasútnál. Kisiklott egy InterCity a Keletinél


  • Ennyin múlott az élete! Koromsötétben, keresztbe szaladt át az autópályán

    Ennyin múlott az élete! Koromsötétben, keresztbe szaladt át az autópályán


  • Az út közepén sétált, halálra gázolták

    Az út közepén sétált, halálra gázolták


  • Kilenc ember megsérült, amikor egy városnéző busszal ütközött egy autó a Thököly úton

    Kilenc ember megsérült, amikor egy városnéző busszal ütközött egy autó a Thököly úton


  • Mától vasárnapig lezárták az Andrássy út egyik szakaszát a Terézvárosi Fesztivál miatt

    Mától vasárnapig lezárták az Andrássy út egyik szakaszát a Terézvárosi Fesztivál miatt


  • „Záróvonalon előztem, így jártam! Ne csináljatok ilyet akkor se, ha belátható és amúgy nem is jönnek szembe”

    „Záróvonalon előztem, így jártam! Ne csináljatok ilyet akkor se, ha belátható és amúgy nem is jönnek szembe”


  • Sokba kerülhet sorsukra hagyni a járműveket

    Sokba kerülhet sorsukra hagyni a járműveket


  • Fékezés nélkül belerohant az álló kamionba

    Fékezés nélkül belerohant az álló kamionba


  • Megmutatta a Toyotás, hogy a lekopott felfestés ellenére két sávos a körforgalom a soroksári IKEA-nál

    Megmutatta a Toyotás, hogy a lekopott felfestés ellenére két sávos a körforgalom a soroksári IKEA-nál