VIDEÓ: Tolatva közlekedett Pécel főútján a Nissan Juke sofőrje

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a nem kicsit érthetetlen esetet. A helyszín Pécel, az időpont információink szerint 2022. január 19, 17 óra 3 perc.

Egy Nissan Juke sofőrje teljesen érthetetlen okokból tolatva kezdett közlekedni Pécel főútján, amit olvasónk – joggal -, igen döbbenten fogadott és gyanítható, hogy a közlekedőtársak sem tettek másképpen.

Az, hogy miért választotta az utazás ezen módját a sofőr, az nem derül ki, de még műszaki hiba miatt sem tudunk elképzelni olyat, hogy az a döntés szülessen egy adott helyzetben, hogy a szervizig tolatva menjen el az ember.

Egy hátramenetben rögzített váltózár, melynek kioldása valami okból nem lehetséges blokkolhatja a járművet olyan módon, hogy az csak hátramenetben fog tudni haladni, de nem tartjuk valószínűnek, hogy valaki erre vetemedjen.

Esetleges lopás esetén is igen látványos történet lenne ez, amit egy tolvaj biztosan nem díjazna.

„Pécel főút, autós 2-3 km keresztül tolat, előzni nem enged, reflektorral full elvakítja, aki mögötte jön. A végén „félreállt” egy telephelyre és magyarázott meg mutogatott, hogy miért dudálok meg villogok rá…” – írta meg olvasónk, aki hozzátette:

„nem vagyok profi szájról olvasó, de az “any@z@s” biztos elhagyta a száját”

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje

    Kiszállt, de elfelejtett egy fontos dolgot az M0-son kigyulladt autó sofőrje


  • Kamera rögzítette, amit az M7-esen művelt egy furgonos

    Kamera rögzítette, amit az M7-esen művelt egy furgonos


  • Baltanyéllel vert szét egy rendőrautót Dabason. Azonnal üldözni kezdték

    Baltanyéllel vert szét egy rendőrautót Dabason. Azonnal üldözni kezdték


  • Felborult egy mentőautó Budapesten, a Bocskai úton

    Felborult egy mentőautó Budapesten, a Bocskai úton


  • Egy gyermek is meghalt a kiszombori halálos balesetben

    Egy gyermek is meghalt a kiszombori halálos balesetben


  • A Magna Cum Laude zenekar turnébuszát érte súlyos baleset. Felborultak

    A Magna Cum Laude zenekar turnébuszát érte súlyos baleset. Felborultak


  • Brutális jégeső volt Szlovéniában. Letenye is kapott belőle

    Brutális jégeső volt Szlovéniában. Letenye is kapott belőle


  • Súlyos, frontális karambol történt a Gyömrői úton

    Súlyos, frontális karambol történt a Gyömrői úton


  • Hatalmasat büntetőfékezett egy mercis ámokfutó az M7-esen

    Hatalmasat büntetőfékezett egy mercis ámokfutó az M7-esen


  • Videón a szökni próbáló ózdi autó! Többször elindult, majd megállt magától

    Videón a szökni próbáló ózdi autó! Többször elindult, majd megállt magától


  • „Ezek az emberek ott a helyszínen meghalnak.” Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba

    „Ezek az emberek ott a helyszínen meghalnak.” Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba


  • 40 tonnás szerelvény előtt tette ezt az M0-áson a Toyota Yaris sofőrje

    40 tonnás szerelvény előtt tette ezt az M0-áson a Toyota Yaris sofőrje


  • Ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon

    Ismét elgázoltak egy biciklist az Árpád hídon


  • Kamion borult fel az autópályán. 3 sávot foglal el. Ezután újabb baleset történt

    Kamion borult fel az autópályán. 3 sávot foglal el. Ezután újabb baleset történt


  • Üldözni kellett a rendőrök kamerája előtt szabálytalanul előző mercist

    Üldözni kellett a rendőrök kamerája előtt szabálytalanul előző mercist