VIDEÓ: Rendőrök elől menekült egy 16 éves, vezetéstől többbszörösen eltiltott fiatal

 

A Gyulai Járási Ügyészség a letartóztatását kezdeményezte annak a 16 éves fiúnak, aki a gyanú szerint korábban elkövetett cserbenhagyás és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt elrendelt bűnügyi felügyelet szabályait megszegve ismét a volán mögé ült – ovasható az ugyeszseg.hu közleményében

A fiatalkorú engedély nélküli vezetés, az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése, valamint a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértések elkövetése miatt 2021. október 28-ig közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll. A megalapozott gyanú szerint ennek ellenére először 2021. június 26-án ült a volán mögé és Békéscsabán közúti balesetet okozott, ahonnan adatai megadás nélkül úgy távozott, hogy nem győződött meg arról, történt-e személyi sérülés.

Emiatt cserbenhagyás és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt indult ellene büntetőeljárás. Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy 2021. július 2-án Újkígyóson ismét autóba üljön, ezért újra gyanúsítottként vonták felelősségre eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt.

A szabályokat semmibe vevő fiatalkorú ezután 2021. július 31-én újfent Békéscsabán vezette gépkocsiját, amivel anyagi kárral járó balesetet szenvedett. Ezen cselekmény szintén eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekmény megállapítására alkalmas.

A már folyamatban lévő három büntetőeljárást egyesítették, és 2021. augusztus 5-én a nyomozási bíró a fiatalkorú bűnügyi felügyeletét rendelte el azzal, hogy a lakóhelyéül szolgáló ingatlant nem hagyhatja el.

A megalapozott gyanú szerint ezt azonban figyelmen kívül hagyta, 2021. szeptember 23-án az ingatlanból engedély nélkül távozott és Békéscsabán közlekedett, amikor 20 óra 36 perc körül a Baross utcán ellenőrzést végző rendőr megállító jelzését figyelmen kívül hagyta és az intézkedés elől elhajtott.

A fiú ezután 20 óra 40 perc körül a rendőrség épülete előtt autózott, amikor a piros lámpánál éppen az őt kereső civil rendőrautó mögé állt be. A szolgálati gépkocsiból kiszálló és őt igazoltatni készülő rendőrök elől a fiú nagy sebességgel, a szemközti forgalmi sávot használva elhajtott, amivel veszélyeztette a vele szemben közlekedő személygépkocsi biztonságát is.

A fiú ezen cselekményével az eltiltás hatálya alatti járművezetés mellett a közúti veszélyeztetést is megvalósította a megalapozott gyanú szerint.

Mivel a fiú a bűnügyi felügyelet szabályait megszegte, a nyomozó hatóság elől megszökött, a büntetőeljárások hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el és az eddigi cselekmények alapján fennáll a bűnismétlés veszélye is, ezért a Gyulai Járási Ügyészség kezdeményezte a letartóztatásának az elrendelését.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértett és elrendelte a fiatalkorú letartóztatását.

Hirdetés

Az elkövető rendőrök elöli meneküléséről készült térfigyelő kamerafelvétel itt látható:


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat

    Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat


  • Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz

    Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz


  • Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt

    Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt


  • Közúti razzia indul holnaptól az egész országban

    Közúti razzia indul holnaptól az egész országban


  • Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó

    Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó


  • Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon

    Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon


  • Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.

    Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.


  • Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője

    Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője


  • Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be

    Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be


  • A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik

    A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik


  • Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő

    Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő


  • Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj

    Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj


  • Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet

    Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet


  • Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…

    Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…


  • Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat

    Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat