VIDEÓ: Na Ő garantáltan látja az előzményeket – Aki ilyet használ a városban, az menjen a….

Az, aki ezt a fajta kerékpárt kitalálta már nem normális, de aki a budapesti forgalomban használja is, annak végképp teljesen elmentek otthonról.

Az Index egyébként már 2012-ben írt a „jelenségről”:

„Megelégelték, hogy itt-ott már Budapesten is felbukkant néhány magas bicikli: a Közlekedéstudományi Egyesület jópofa, de ön- és közveszélyes játéknak minősítette a szerkezeteket.”

Akkor így írt róla a közlekedéstudományi egyesület egy levelet a portálnak, amit le is közöltek:

„Egy új, Amerikából származó extrém kerékpár használata terjed Magyarországon, a tall bike, magyarul magas kerékpár. A kerékpár azért extrém, mert a nyereg magassága 2 méter körül van. Bíró Csaba a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) szóvivője szerint ezzel nincsen semmi baj mindaddig, amíg a sporteszközt nem használják a közutakon és a kerékpárutakon. Sajnos azonban nem így van.

A kerékpár felhasználói szerint az eszköz mindenben megfelel a magyar közlekedési előírásoknak. Az alábbi videón látható, hogy az eszközt a budapesti forgalomban is használják, ráadásul nagyon szabálytalanul. Az elején, a piros lámpához érkezést, és az indulást érdemes figyelni:

A Közlekedéstudományi Egyesület szakértői szerint a kerékpár kreativitásból ötös osztályzatot, a közlekedésbiztonság szempontjából pedig egyest érdemel.

Véleményünk szerint – mondta Bíró Csaba –

ez a kerékpár nem csak a normál elindulásnál és megállásánál okoz nehézségeket. Egy esetleges vészfékezés esetén olyan hatalmas bukás történhet, ami a kerékpáros testi épségén túl a forgalom többi résztvevőjének a biztonságát is veszélyezteti, de más veszélyek is fenyegetik a magas kerékpárosokat.

A kerékpár magas súlypontja miatt a kerékpáros könnyen áteshet a kerékpárutak mellett elhelyezett 1,2 m magas védőkorláton, a feje pedig beleütközhet a kerékpárutak feletti műtárgyakba.

A kerékpárutakat szabvány szerint úgy tervezik, hogy azokon maximum 2,25 m magasságú (biztonsági térrel együtt 2,5 m magas) kerékpáros tudjon biztonságosan közlekedni.

Annak a biciklisnek a feje, aki kb. 2 m magasan ül, túlnyúlik a biztonsági zónán is. Könnyen belátható, hogy ebből előbb-utóbb akár halálos balesetek lehetnek, ezért a Közlekedéstudományi Egyesület azt javasolja, hogy a magas kerékpárokat ne használják közúti közlekedésre, bármilyen jópofa is.”

Szánalmas, hogy erről egyáltalán beszélni kell, mert itt tart a közlekedésbiztonság néhány ember fejében. 🙁

Hirdetés

Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum


  • Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr

    Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr


  • Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon

    Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon


  • Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában

    Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában


  • A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak

    A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak


  • 19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

    19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten


  • Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják

    Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják


  • Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben

    Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben


  • Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje

    Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje


  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval