VIDEÓ: Két autós is szembement a forgalommal az elmúlt napokban – Egyikük az M0-s középső sávjában fordult meg

Az elmúlt napokban ismét több elképesztő eset történt, mikor forgalommal szemben hajtottak felelőtlen sofőrök, nem is akárhol, hanem a forgalmas M3-as autópályán és M0-ás autóúton, veszélybe sodorva ezzel saját magukat és a többi közlekedőt is.

A megdöbbentő húzásokat a Magyar Közút kamerái rögzítették. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de a társaság szakemberei nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos a kihelyezett jelzések követése az ilyen esetek elkerülése érdekében. Július 16-án, pénteken az M0-ás autóúton, 17-én, szombaton délután pedig az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán döntött úgy ismeretlen okból egy-egy sofőr, hogy nem megfelelő számukra a szabályos menetirány.

A közösségi oldalakon megjelent információk szerint az M0-áson a sofőr a középső sávban haladva állóra fékezett, majd megfordult az autópálya kellős közepén és úgy haladt tovább.

Az M3-ason szembehajtó sofőr pedig legalább 4-5 kilométeren keresztül haladt a forgalommal szemben.

A legfontosabb, hogyha eltévesztünk egy kijáratot egy gyorsforgalmi úton, soha ne forduljunk vagy tolassunk vissza. Álljunk meg egy pihenőhelyen és tekintsük át a lehetséges útvonalat, figyeljük a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat. Az optimális útvonal megtervezéséhez pedig kérhetünk segítséget az Útinformtól is a www.utinform.hu oldalon vagy a 06-1-336-2400 telefonszámon.

Hirdetés

 


Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Forrás: Magyar Közút
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen

    Vaddisznó rohant neki egy autónak az M7-esen


  • Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit

    Autójából kizuhant, ami halálra nyomta a férfit


  • Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni

    Motoros repült be az elékanyarodó furgon rakterébe. Nem tudtak rajta segíteni


  • Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet

    Rabot szállító mentőautó gyulladt ki. A kísérő börtönőr mentett életet


  • Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén

    Futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budapesten a hétvégén


  • Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel

    Átszáguldott a STOP táblán, összeütköztek. Nem akarta elismerni, de előkerült a felvétel


  • Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett

    Olyan dolgot látott a Tesla kamerája, hogy a rendőrök el akarták vonatatni bizonyítékok lefoglalása végett


  • Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son

    Telibe találta a tréleres kisteherautót egy autó az M0-son


  • Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje

    Nem tudta befejezni az előzést – Megoldást talált, majd folytatta a Renault sofőrje


  • Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten

    Nem szép számok! Továbbra is sokan ittasan róják járművel az utakat Budapesten


  • A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok

    A két hétre lezárt Kőröshegyi völgyhíd javítása: Gőzerővel folynak a munkálatok


  • Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott

    Lopott autóval érkezett, egy másik lopottal távozott


  • Öt darab új traffibox Óbudán

    Öt darab új traffibox Óbudán


  • Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos

    Próbált menekülni a robogós, de elkapta a szabálytalan furgonos


  • Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult

    Ledarálta a szalagkorlátot a kamion, majd árokba borult