Újabb kerületek lépnének a sok parkolási engedély kérelem miatt! Egységes éves díjat vezetnének be

Tegnap Erzsébetvárosban tették közzé, hogy hamarosan szavaznak a lakossági parkolási kedvezmények észszerűsítéséről, ma Ferencvárosban is megjelent az erről szóló előterjesztés, valamint a XIII. kerület is jelezte, hogy a parkolási kedvezmények felülvizsgálatára készül.

Nincs többé ingyen a közterület elfoglalása!

A XIII. kerület is felismerte, hogy a közterület érték, és nem szabad ingyen osztogatni – főleg azokon a belvárosias területeken, ahol a rendelkezésre álló hely sokszorosát osztották ki ingyenes parkolóként.

A problémát az Önkormányzat saját mérései is alátámasztják: Újlipótvárosban azonban ezek az arányok kiemelkedően rosszak, a Dráva utca – Váci út – Szent István körút – Duna által behatárolt városrészben 6.503 közterületi parkolóhely található, míg ugyanerre a területre 2020-ban 9.960 darab, 2021-ben pedig 8.300 darab ingyenes várakozási engedélyt adtak ki, vagyis az összes rendelkezésre álló hely közel 130%-ának megfelelő számút még 2021-ben, a második autóra vonatkozó kedvezmények csökkentését követően is.

– írja az ajardaagyalogosoke.hu oldal.

Hirdetés

A bejelentett új rendszer a következőképpen árazza majd a lakossági parkolást:

A lakásonkénti első autóra évi 30.000 forint az ‘A’ zónában, évi 22.500 forint a ‘B’ zónában, évi 15.000 forint a ‘C’ zónában.

A második autóra igényelt parkolási engedély díja nem változik a jelenlegihez képest, marad a az óránkénti várakozási díj kétszázszorosa.

A 2024. december 1. után használatbavételi engedélyt kapott ingatlanokhoz, mivel ezekhez előírás szerint kötelezően tartozik lakásonként legalább 1 saját kocsibeálló telken belül, az ‘A’ zónában évi 120.000 forint, a ‘B’ zónában évi 90.000 forint, a ‘C’ zónában évi 60.000 forint lesz az engedély ára.

A fizetendő díjakból 50%-os kedvezményt kapnak majd a nagycsaládosok és nyugdíjasok, és 100%-os kedvezményt a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos személy felügyeletét ellátók. – közölte a portál.

Borítóképünk illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Csökkennek a hazai üzemanyagárak

    Csökkennek a hazai üzemanyagárak


  • Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet Sajószentpéternél

    Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet Sajószentpéternél


  • Függőlegesen állt meg a kocsi az árokban a 16. kerületben

    Függőlegesen állt meg a kocsi az árokban a 16. kerületben


  • Vezetni tanította a nőt a férje, amikor felborult az autójuk, a nő belehalt a sérüléseibe

    Vezetni tanította a nőt a férje, amikor felborult az autójuk, a nő belehalt a sérüléseibe


  • Bármikor láthatod, mi történik az autód körül, riasztást kapsz üzenetben mozgásra. Nextbase IQ teszt

    Bármikor láthatod, mi történik az autód körül, riasztást kapsz üzenetben mozgásra. Nextbase IQ teszt


  • „Ezért börtönbe kerülök” – ismételgette a balesetet szenvedett sofőr az úttesten

    „Ezért börtönbe kerülök” – ismételgette a balesetet szenvedett sofőr az úttesten


  • Csuklós buszokat lopott el két férfi Csepelen

    Csuklós buszokat lopott el két férfi Csepelen


  • Balról kanyarodott az őrült kamionos elé a Skoda

    Balról kanyarodott az őrült kamionos elé a Skoda


  • Kínos képsorokat osztott meg a rendőrség egy driftelni próbáló BMW-sről

    Kínos képsorokat osztott meg a rendőrség egy driftelni próbáló BMW-sről


  • Alaposan meglepte olvasónkat egy gyalogos álcát öltött BMW

    Alaposan meglepte olvasónkat egy gyalogos álcát öltött BMW


  • 15 éves újszerű autó nyugdíjas bácsitól, aki a telekre járt vele? Mutatunk valamit!

    15 éves újszerű autó nyugdíjas bácsitól, aki a telekre járt vele? Mutatunk valamit!


  • A belső sávban haladt, nem tartott jobbra – Megbüntették a nógrádi rendőrök

    A belső sávban haladt, nem tartott jobbra – Megbüntették a nógrádi rendőrök


  • Közutas autó Vs. Passat – Komoly vitába keveredtek az M0-son

    Közutas autó Vs. Passat – Komoly vitába keveredtek az M0-son


  • Lassan ment át egy körforgalmon. Az áldozatnak két foga kiesett, úgy megütötték

    Lassan ment át egy körforgalmon. Az áldozatnak két foga kiesett, úgy megütötték


  • Hogyan készüljünk fel a nagy melegben való belföldi nyaraláshoz és autózáshoz?

    Hogyan készüljünk fel a nagy melegben való belföldi nyaraláshoz és autózáshoz?