Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

Szerencsétlenül ért véget annak a járművezetőnek az útja, aki

2024. november 28-án délután a siófoki vasútállomáson járművével elment a kerékpártároló mellett végig a peronon, majd az „A” vágányra hajtott és elakadt. A MÁV munkatársai a hamarosan érkező szerelvényt másik sínpárra irányították át, a kétségbeesett sofőrt pedig a katasztrófavédelem segítette ki szorult helyzetéből.

Hirdetés

A járőrök kérdésére a 71 éves férfi nem tudott magyarázattal szolgálni a történtekre.

Az egyenruhások a sofőr ellen vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indítottak eljárást.

Múlt vasárnap egy autós az érdligeti vasútállomás peronjáig hajtott a síneken. Ott egy 65 éves ittas sofőr a közeli Duna utcai vasúti átjárónál letért az útról, és közel 170 métert haladt síneken, mielőtt a megállóhely mellett elakadt. Többen le is fotózták. A rendőrség ott is büntetőeljárást indított közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és ittas járművezetés miatt.

Hirdetés
Érdliget Facebook csoport
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum


  • Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr

    Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr


  • Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon

    Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon


  • Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában

    Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában


  • A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak

    A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak


  • 19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

    19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten


  • Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják

    Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják


  • Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben

    Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben


  • Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje

    Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje


  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval