Új pofátlan(tan)ító autó állt szolgálatba Budapesten

„A jelölés nélküli rendőrségi járművet a II. kerület „Boglárka” közlekedésbiztonsági programjának részeként adtuk át.”

– írta meg Facebook posztban Őrsi Gergely, II. kerület polgármestere.

A kamerás rendőrautók által készített videókon szembesülünk sokszor a legelképesztőbb és legveszélyesebb szabálytalanságokkal.

Az új „pofátlanító” autó reményeink szerint segít a megelőzésben is, és összességében biztonságosabbá teszi a közlekedést.
Bízom benne, hogy egyre ritkábban kell intézkedni, és egyre kevesebb olyan kirívó szabálytalanság lesz a közutakon, amit elrettentő példaként nézhetünk vissza.

Hirdetés

Fontos, hogy az autó a járőrözésben is részt fog venni, már a lomtalanítás idején, vagyis nemcsak a közúti szabálytalanságok felderítésében és megelőzésében lesz szerepe.

A közlekedésbiztonság erősítése érdekében a II. kerületi Közbiztonsági Alapítványon keresztül 5,6 millió forintos összeggel támogattuk a fiatal autó vásárlását, mely a II. Kerületi Rendőrkapitánysághoz került kamerás járőrautóként.

Emellett fontos megjegyezni, hogy a rendőrséggel együttműködve saját forrásból fix sebességmérő berendezéseket helyeztünk ki. Mostanra elmondható, hogy meggyőző eredménnyel működik az adyligeti, Kapy utcai és a Máriaremetei úti mérőpont, valamint szeptember 7-e óta működik traffibox a Törökvész úton is.

További mérőpontok épülnek hamarosan az Árpád fejedelem útjához, a Hidegkúti útra és a Zöldlomb utca 24. előtti útszakaszra is.
Örülök, hogy átadhattuk az autót Kecskés Tamás kerületi rendőrkapitánynak, és közösen dolgozhatunk a közlekedésbiztonság javításáért, köszönöm a rendőrség együttműködését!

Közlekedjenek óvatosan! Vigyázzunk egymásra! – zárta a posztot a polgármester.

Hirdetés

Borítókép: Facebook / Őrsi Gergely
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt

    Fának, majd oszlopnak ütközött egy autó. A kidőlt fa egy éppen arra sétáló nőre és gyermekére dőlt


  • Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni

    Azt tervezik, hogy autóvezetői vizsgán vezetéstámogató rendszereket is lehet majd használni


  • Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen

    Menet közben leszakadt az Opel Astra lökhárítója az M2-esen


  • Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is

    Bepöccent a vasúti átjáróban: Leblokkolt mindenkit és ütött is


  • Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől

    Ingyenes parkolási engedély, vagy ingyen BKK bérlet. Választhatnak a II. kerület lakói a jövő évtől


  • Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton

    Óriási motoros esést rögzített egy fedélzeti kamera a Könyves Kálmán körúton


  • Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó

    Meghalt a bukaresti magyar konzul. Összezúzta autóját egy defektet kapott, fát szállító teherautó


  • A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist

    A taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Ezzel gyanúsít a rendőrség több taxist


  • Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban

    Az utolsó pillanatban hajtott át a vonat előtt egy autós a vasúti átjáróban


  • Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele

    Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele


  • Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket

    Lefejelte az intézkedő rendőrt, fenyegette a rendőröket


  • Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son

    Akkorát büntetőfékezett állóra egy BMW-s, hogy kettővel mögötte is alig tudtak megállni az M0-son


  • Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót

    Úgy „megpofátlanították” az M3-ason a Mercedes sofőrjét, hogy ijedtében majdnem lezúzott egy autót


  • Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről

    Elképesztő felvétel került elő a ceglédi vonatbalesetről


  • A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity

    A Keleti után elesett a Déli pályaudvar is, mert teherautóval ütközött egy InterCity