Többször elesett a motorral az ittas sofőr. Egyszerűen nem bírt vele

A Szigetvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy motorkerékpárt igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt vezető férfival szemben.

A vádirat szerint az 50 éves férfi 2024. március 1-jén a hajnali órákban ért haza a munkahelyéről. Italozni kezdett, majd egy ismerősének a tulajdonában levő, neki karbantartásra átadott motorkerékpárral egy közeli településre ment, ahol továbbá folytatta az italozást.

Délután három óra körül az ittas vádlott ismét felült a motorra és azzal közlekedett a településen. Ittassága miatt egy kereszteződésen átérve a vízelvezető árokba hajtott. Ezután az árokból kiszedett motorkerékpárral tovább akart haladni, többször ráült, de minden alkalommal újra elesett.

Hirdetés

A próbálkozásoknak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, akik vér- és vizeletminta-vételre állították elő a férfit.
A férfi cselekménye ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének a megállapítására alkalmas.

A Szigetvári Járási Ügyészség vádiratában vele szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Lehet, hogy akár milliós kárpótlást kap az Árpád hídi, biciklist elgázoló sofőr

    Lehet, hogy akár milliós kárpótlást kap az Árpád hídi, biciklist elgázoló sofőr


  • Még Orbán Viktor konvoját is megszégyenítő módon kanyarodtak jobbra egy BMW-vel Kispesten

    Még Orbán Viktor konvoját is megszégyenítő módon kanyarodtak jobbra egy BMW-vel Kispesten


  • A motoros előtt szakadt le a híd. Egy teherautó a folyóba zuhant

    A motoros előtt szakadt le a híd. Egy teherautó a folyóba zuhant


  • „Habzik az autópálya!” Összeesküvés elméletek özönlöttek, de megérkezett a közútkezelő válasza

    „Habzik az autópálya!” Összeesküvés elméletek özönlöttek, de megérkezett a közútkezelő válasza


  • 5 nappal korábban, várhatóan már ma visszakapják az autósok a Kőröshegyi völgyhidat

    5 nappal korábban, várhatóan már ma visszakapják az autósok a Kőröshegyi völgyhidat


  • 17. kerületi garázsban találtak meg a GPS-nek köszönhetően egy Szlovákiában ellopott autót

    17. kerületi garázsban találtak meg a GPS-nek köszönhetően egy Szlovákiában ellopott autót


  • Nem csak bemérték, meg is állítottak gyorshajtókat az Árpád hídon, emiatt a büntetőpontok is repkedtek

    Nem csak bemérték, meg is állítottak gyorshajtókat az Árpád hídon, emiatt a büntetőpontok is repkedtek


  • Megjelentek a 2025-ös autópálya matrica árak

    Megjelentek a 2025-ös autópálya matrica árak


  • Kerti padon utazott, az árokba repült

    Kerti padon utazott, az árokba repült


  • Megborul a közlekedés a mai meccs miatt

    Megborul a közlekedés a mai meccs miatt


  • Ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől az ittasan balesetet okozó férfi a 8. kerületben

    Ágyneműtartóban bújt el a rendőrök elől az ittasan balesetet okozó férfi a 8. kerületben


  • Lakókocsival tolatásos bénázást rögzített a kamera, de a kamionos is jó ötletnek tartotta, hogy visszatolasson

    Lakókocsival tolatásos bénázást rögzített a kamera, de a kamionos is jó ötletnek tartotta, hogy visszatolasson


  • Dombtetőn előzött, a kamerás autó jött szemből, a Suzukis pedig a világáról nem tudott

    Dombtetőn előzött, a kamerás autó jött szemből, a Suzukis pedig a világáról nem tudott


  • Halálos motorbaleset történt a Mátrában

    Halálos motorbaleset történt a Mátrában


  • Száguldott, áttért a szembe sávba, majd frontálisan ütköztek

    Száguldott, áttért a szembe sávba, majd frontálisan ütköztek