Részegen, bedrogozva hajtott át a piroson, majd nagy sebességgel nekiütközött egy autónak

Egy lengyel sofőr balesetet okozott Szegeden, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. március 9-én hajnalban a közlekedési lámpa tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott be autójával egy kereszteződésbe, ahol nagy sebességgel nekiütközött egy szabályosan haladó járműnek.

A balesetet okozó lengyel sofőr gyalog menekült el a helyszínről segítségnyújtás nélkül. A szegedi rendőrök a férfit nem sokkal később a városban fogták el. A rendőri intézkedés során kábítószergyanús anyagot találtak nála, és megállapították, hogy vezetés előtt alkoholt, valamint drogot is fogyasztott.

Hirdetés

Segítségnyújtás elmulasztása, ittas, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indult ellene eljárás. A nyomozást a rendőrök lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Kézben tartott mobillal balesetet videóztak az M7-esen. Súlyos bírságra számíthatnak

    Kézben tartott mobillal balesetet videóztak az M7-esen. Súlyos bírságra számíthatnak


  • Csuklós busz kent fel a szalagkorlátra majdnem egy Ford Fiestát az M5 kivezetőn

    Csuklós busz kent fel a szalagkorlátra majdnem egy Ford Fiestát az M5 kivezetőn


  • Baleset történt az M0-son. Felborult egy autó

    Baleset történt az M0-son. Felborult egy autó


  • Rekorder gyorshajtót vadásztak le a Pilisen

    Rekorder gyorshajtót vadásztak le a Pilisen


  • Egy betonkeverő teherautó hullott darabokra a 18. kerületben

    Egy betonkeverő teherautó hullott darabokra a 18. kerületben


  • Még drágább lett szabálytalankodni! Augusztustól tovább emelkedtek a bírságok

    Még drágább lett szabálytalankodni! Augusztustól tovább emelkedtek a bírságok


  • Autópályán, forgalommal szemben, belső sávban hajtott egy kerékpáros az M5-ösön

    Autópályán, forgalommal szemben, belső sávban hajtott egy kerékpáros az M5-ösön


  • Mától nehezebb lesz közlekedni Budapesten. Több forgalmas útvonalon is felújítások kezdődnek

    Mától nehezebb lesz közlekedni Budapesten. Több forgalmas útvonalon is felújítások kezdődnek


  • Veszélyben a Waze „leghasznosabb” funkciója – Elegük lett a rendőröknek

    Veszélyben a Waze „leghasznosabb” funkciója – Elegük lett a rendőröknek


  • Tankönyvbe illő módon védte magát a motoros. Elsodorta egy furgon a Dózsa György úton

    Tankönyvbe illő módon védte magát a motoros. Elsodorta egy furgon a Dózsa György úton


  • Óriásit borult egy rendőrségi hajó a Tiszán

    Óriásit borult egy rendőrségi hajó a Tiszán


  • A rekord összes gyorshajtási bírságösszeg napi 110 millió forint volt

    A rekord összes gyorshajtási bírságösszeg napi 110 millió forint volt


  • Átrepült egy autó a trélerről az M0-ás másik oldalára

    Átrepült egy autó a trélerről az M0-ás másik oldalára


  • Hatalmasat mentett a villamosvezető hajnalban Óbudán

    Hatalmasat mentett a villamosvezető hajnalban Óbudán


  • Elütöttek egy lányt, de egyikük sem segített. Öten ültek az autóban

    Elütöttek egy lányt, de egyikük sem segített. Öten ültek az autóban