Egy hazai vállalkozó még tavaly nyáron utazott a családjával nyaralni, amikor az eset történt. Az azóta eltelt bő fél év óta harcban áll az autókereskedéssel.
Nagykanizsa környékén jártak már, amikor a kocsi hirtelen pukkant egyet menet közben, lángra kapott, majd gyakorlatilag percek alatt teljesen kiégett. – írta meg a Blikk.hu
A neve elhallgatását kérő férfi régóta vitában áll az autókereskedéssel, mivel nem tudnak dűlőre jutni. Ő egy ugyanolyan autót szeretne kapni, mint amelyik az út szélén leégett, a kereskedés azonban ennél lényegesen kevesebb kompenzációt ajánlott fel.
„Csak a lélekjelenlétem mentette meg a helyzetet: időben félre tudtunk állni, így sikerült kimenekítenem a családomat és a kutyánkat. Mindenünk odaveszett – a pénzünk, személyes tárgyaink, telefonjaink és emlékeink. Azóta is rémálmok gyötörnek” – mondta a vállalkozó a Blikknek.
Az érintett S-osztályú Mercedes 180 ezer kilométert futott. A tulajdonos elismeri, hogy az autó nem volt új, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy egy prémiumkategóriás jármű minden előzmény nélkül kigyulladjon, annak ellenére, hogy mindig rendeltetésszerűen használta és rendszeresen márkaszervizbe vitte.
A szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy a tűz oka az osztómű hibája volt. A biztosító szakértője megállapította, hogy ezt a problémát az alkatrész megbontása nélkül is egyértelműen fel lehetett volna ismerni.
A kereskedés hosszú egyeztetések után biztosított a családnak egy használt, kisebb kategóriás csereautót, majd később arról tájékoztatták a tulajdonost, hogy ha nem fogadja el a feltételeiket, visszamenőleg havi 1,25 millió forintot számítanak fel autóbérlés címén – állítja a felháborodott üzletember.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. az ügy kapcsán az alábbi nyilatkozatot adta ki:
„Tájékoztatjuk, hogy az ügyféllel kapcsolatban álló kereskedés és az ügyfél között történt egyeztetések részleteiről a Mercedes-Benz Hungária Kft.-nek nem áll módjában információt megosztani.”
A vállalkozó azonban nem hagyja annyiban az ügyet: ha szükséges, akár a stuttgarti központtal is felveszi a kapcsolatot, mert nem akarja, hogy igazságtalanul bánjanak vele.