Profi: az év mentését mutatta be a kamionos – hatalmas videó!

A jármű mozgásán látszik, hogy a meredek helyzetben is higgadt maradt a sofőr.

Bár egyszerű dolognak tűnhet a kamionvezetés, valójában egyáltalán nem az. Persze addig nincs gond, amíg egyenesen kell vele menni, de ha a hirtelen fékezésről vagy menőverezésről van szó, az minden sofőrtől komoly koncentrációt ígér. A legfőbb erény ilyen helyzetben a higgadtság, amiből az alábbi videón látható sofőrnek szerencsére kijutott.

Hogy pontosan hol és mikor készült az alábbi felvétel, azt (egyelőre) nem lehet tudni, kedden azonban több helyen is megjelent a neten a belőle kivágott animgif, ami gyakorlatilag pont a lényeget tartalmazza. A sofőr valószínűleg elbambulhatott (vagy a busz lassított hirtelen), mert szinte az utolsó pillanatban vette észre az előtte haladó buszt.

Hogy ne rohanjon bele és elkerülje az ütközést, hatalmasat fékezett és a kormányt is elrántotta, ezzel azonban azonnal kibillentette a gépet az egyensúlyából. A szerelvény nemcsak billegni kezdett, de gyakorlatilag a jobb oldalára dőlve elkezdett „kétkerekezni”. A sofőr azonban higgadt maradt, és nem kezdte el a kormányt rángatni, így néhány másodperccel később már vissza is billent a jármű.

A manőverben szerencsére senki sem sérült meg, a korrigálásnak hála pedig egy többórás útzártól kímélte meg a mögötte érkezőket.

Forrás: hvg.hu


 

 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat

    Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat


  • Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz

    Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz


  • Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt

    Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt


  • Közúti razzia indul holnaptól az egész országban

    Közúti razzia indul holnaptól az egész országban


  • Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó

    Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó


  • Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon

    Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon


  • Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.

    Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.


  • Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője

    Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője


  • Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be

    Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be


  • A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik

    A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik


  • Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő

    Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő


  • Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj

    Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj


  • Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet

    Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet


  • Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…

    Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…


  • Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat

    Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat