Örömhír az autósoknak: győzelem a benzinfronton

Egy friss középtávú előrejelezés szerint a következő években nem várnak kellemetlen meglepetések az autósokra, miután komoly korlátai vannak az olaj további drágulásának.

Több tényező is útját állja a fekete arany további drágulásának – vélik a Bank of America Merrill Lynch (BofA) befektetési bank elemzői. Az szakértők 2022-ig adtak előrejelzést, amely szerint az olajár az 50-70 dollár/hordós sávban marad. Ezt megelőző prognózisukban 55-75 dolláros árat jósoltak.

Drágul az olaj – Mit lép az OPEC?

Az olajpiac magára talált az elmúlt hónapokban, miután az OPEC tagállamai és a kartellen kívüli legnagyobb termelők – elsősorban Oroszország – megállapodtak a kitermelés befagyasztásáról, és túlnyomórészt tartották magukat vállalásukhoz – emlékeztet a CNBC. Ennek árstabilizáló hatását erősítette a fogyasztás némi emelkedése is.

Vége lehet

Az elmúlt hetekben egy-két százalékponton belüli sávban mozogtak a fekete arany jegyzései. A Brent hordójáért a héten valamivel több mint 56 dollárt kellett adni, az észak-amerikai WTI az 54 dolláros szint körül ingadozott. Az év eleje óta egyik szabvány árfolyama sem változott érdemben, február utolsó napjai némi csökkenést hoztak, miután kiderült, hogy az amerikai olaj az OPEC viszonylag sikeres korlátozása ellenére is kielégítő.

Ennek azonban a BofA elemzői szerint vége szakadhat. Először is azzal, hogy az OPEC napi 1,8 millió hordóval csökkentette kitermelését megnövekedettek a tartalékkapacitásai, amelyeket gyorsan aktivizálni lehet. Fontosabb ennél, hogy az USA olajpala-termelői részben a magasabb árnak, részben hatékonyabbá váló technológiájuknak köszönhetően 50-55 dolláros ár felett visszatérnek a piacra.

Nem száz százalék

Eközben a kereslet várhatóan csak lassan, évente 1,1 millió hordóval bővül a következő öt évben. Ezzel szemben az USA olajpala-bányászata napi 70 ezer hordóval kúszhat feljebb. A feltörekvő országok fogyasztása ugyan nőni fog, de a fejletteké nem igazán. Az erősebb dollár szintén lefelé nyomja az árakat.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy ha a BofA várakozási nem teljesülnek, akkor a nagyobb olajdrágulás is megkeserítheti az energiafogyasztók életét. Egy geopolitikai konfliktus például zavart okozhat a kínálatban vagy legalább ideges reakciókra késztetheti az olajkereskedőket.

Forrás: http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/oromhir_az_autosoknak_gyozelem_a_benzinfronton.630273.html
 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Műszaki „mentés” in Hungary: Nyitott motorháztetővel vontattak egy autót

    Műszaki „mentés” in Hungary: Nyitott motorháztetővel vontattak egy autót


  • A vonat száz méteren keresztül tolta maga előtt a járművet Nyírbátorban, a Gyulaji úti vasúti átjáróban

    A vonat száz méteren keresztül tolta maga előtt a járművet Nyírbátorban, a Gyulaji úti vasúti átjáróban


  • Telefont lopott, menekült, majd elgázolta a vonat a Mexikói útnál

    Telefont lopott, menekült, majd elgázolta a vonat a Mexikói útnál


  • Közleményt adott ki az ORFK a napközben általunk közzétett videó miatt

    Közleményt adott ki az ORFK a napközben általunk közzétett videó miatt


  • Elege lett a rendőrautó sofőrjének, közel állóra fékezett egy autó előtt az M1-M7 bevezetőn

    Elege lett a rendőrautó sofőrjének, közel állóra fékezett egy autó előtt az M1-M7 bevezetőn


  • Odébb pattintott egy-két táblát és bement a lezárt részre, majd ezt tudta még fokozni

    Odébb pattintott egy-két táblát és bement a lezárt részre, majd ezt tudta még fokozni


  • Ezt művelte egy autós a budakalászi turbókörforgalomban

    Ezt művelte egy autós a budakalászi turbókörforgalomban


  • Taxis olvasónkkal éjjel jött szembe az Árpád hídon egy ámokfutó sofőr

    Taxis olvasónkkal éjjel jött szembe az Árpád hídon egy ámokfutó sofőr


  • A solymári Sparba behajtott egy autós. Valószínűleg összekeverhette a pedálokat

    A solymári Sparba behajtott egy autós. Valószínűleg összekeverhette a pedálokat


  • Gazdik rémálma történt meg Székesfehérváron. Hatalmas mázlija volt a kutyusnak

    Gazdik rémálma történt meg Székesfehérváron. Hatalmas mázlija volt a kutyusnak


  • Skodás és mercis csatázott az M1-M7 kivezetőn. Volt itt minden…

    Skodás és mercis csatázott az M1-M7 kivezetőn. Volt itt minden…


  • Megjelent a Jaguar a Szentendrei úton. Mindenki lefagyott egy kicsit. Csepelen is akadt probléma

    Megjelent a Jaguar a Szentendrei úton. Mindenki lefagyott egy kicsit. Csepelen is akadt probléma


  • Szórakozott vele, nem engedte, hogy a furgon megelőzze. Többször is szinte állóra fékezett előtte

    Szórakozott vele, nem engedte, hogy a furgon megelőzze. Többször is szinte állóra fékezett előtte


  • Videón a karambol. Áttért a szembesávba a Renault sofőrje

    Videón a karambol. Áttért a szembesávba a Renault sofőrje


  • Hatalmas frontális karambolt védett ki egy buszsofőr a 82-es főúton

    Hatalmas frontális karambolt védett ki egy buszsofőr a 82-es főúton