Olyasmire készül London, ami a magyar autósoknak elképzelhetetlen

Környezetvédelmi okokra hivatkozva tovább szigorítanák az autózást a városban. Idehaza ez meredek lépés lenne.

Londonnak az autóknak, buszoknak és motoroknak köszönhetően híresen rossz a levegője. A brit fővárost gyakran Európa Pekingjének is nevezik, nem véletlenül: 2016-ban például az év első hét(!) napja alatt átlépte az EU által a városra meghatározott egész éves légszennyezettségi küszöbértékeket.

Egy-két lépés azért már történt: 2016 decemberében a környezetvédők arra kérték a várost, tiltsák ki a dízelautókat az utakról, idén január végén pedig a Westminster City Council úgy határozott: a dízeleseknek drágább lesz a parkolás. Most egy ennél is radikálisabb lépésre készül London, ami idehaza biztosan kiverné a biztosítékot.

A The Timesnak nyilatkozva Sadiq Khan polgármester azt mondta, az iskolák környékéről ki kell tiltani az autókat, hogy a gyerekek egészségesebb levegőhöz jussanak. Mindez azt jelenti, hogy a szülőknek az autó helyett más közlekedési eszközt kell választaniuk, ha iskolába akarják vinni a gyerekeket.

Mint mondta, az autók légszennyezésével kapcsolatban most ugyanaz a helyzet, mint a dohányzással volt bő 50 évvel ezelőtt: mindenki tudja, hogy súlyos károkat okoz az egészségben, a döntéshozók mégsem tesznek semmit.

Az Evening Standard felmérése szerint több tízezer gyermek egészségét veszélyezteti a súlyos légszennyezettség Londonban. Csak a brit fővárosban évente mintegy 9 ezren halnak meg az egészségtelen levegő miatt.

Két városrészben már meg is tiltották az autósoknak, hogy az iskolák közelébe hajtsanak, de a többit is arra kérik, vezessék be ezt az intézkedést.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170324_london_dizel_autok_kitiltasa_iskola
 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fékezés nélkül belerohant az álló kamionba

    Fékezés nélkül belerohant az álló kamionba


  • Megmutatta a Toyotás, hogy a lekopott felfestés ellenére két sávos a körforgalom a soroksári IKEA-nál

    Megmutatta a Toyotás, hogy a lekopott felfestés ellenére két sávos a körforgalom a soroksári IKEA-nál


  • Csökkennek a hazai üzemanyagárak

    Csökkennek a hazai üzemanyagárak


  • Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet Sajószentpéternél

    Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet Sajószentpéternél


  • Függőlegesen állt meg a kocsi az árokban a 16. kerületben

    Függőlegesen állt meg a kocsi az árokban a 16. kerületben


  • Vezetni tanította a nőt a férje, amikor felborult az autójuk, a nő belehalt a sérüléseibe

    Vezetni tanította a nőt a férje, amikor felborult az autójuk, a nő belehalt a sérüléseibe


  • Bármikor láthatod, mi történik az autód körül, riasztást kapsz üzenetben mozgásra. Nextbase IQ teszt

    Bármikor láthatod, mi történik az autód körül, riasztást kapsz üzenetben mozgásra. Nextbase IQ teszt


  • „Ezért börtönbe kerülök” – ismételgette a balesetet szenvedett sofőr az úttesten

    „Ezért börtönbe kerülök” – ismételgette a balesetet szenvedett sofőr az úttesten


  • Csuklós buszokat lopott el két férfi Csepelen

    Csuklós buszokat lopott el két férfi Csepelen


  • Balról kanyarodott az őrült kamionos elé a Skoda

    Balról kanyarodott az őrült kamionos elé a Skoda


  • Kínos képsorokat osztott meg a rendőrség egy driftelni próbáló BMW-sről

    Kínos képsorokat osztott meg a rendőrség egy driftelni próbáló BMW-sről


  • Alaposan meglepte olvasónkat egy gyalogos álcát öltött BMW

    Alaposan meglepte olvasónkat egy gyalogos álcát öltött BMW


  • 15 éves újszerű autó nyugdíjas bácsitól, aki a telekre járt vele? Mutatunk valamit!

    15 éves újszerű autó nyugdíjas bácsitól, aki a telekre járt vele? Mutatunk valamit!


  • A belső sávban haladt, nem tartott jobbra – Megbüntették a nógrádi rendőrök

    A belső sávban haladt, nem tartott jobbra – Megbüntették a nógrádi rendőrök


  • Közutas autó Vs. Passat – Komoly vitába keveredtek az M0-son

    Közutas autó Vs. Passat – Komoly vitába keveredtek az M0-son