Okos parkolók létrehozásán dolgozik a Magyar Telekom

Nyilvános parkolók monitorozását, a szabad helyek felismerését is lehetővé tévő megoldást tesztel a Magyar Telekom, melyet a jelenleginél költséghatékonyabb gépek közötti kommunikációt segítő NarrowBand-IoT (NB-IoT) technológia tesz lehetővé. Ennek megfelelően a Magyar Telekom elindította NB-IoT hálózatfejlesztési programját is – mondta el Farkas Zoltán, a távközlési társaság üzletfejlesztési szakértője az MTI-nek adott interjúban pénteken.

Az „okos parkolók” létrehozásához szenzorokat kell elhelyezni a betonban, ezek tartalmaznak egy NarrowBand IoT mobil technológiára épülő modult, illetve a szükséges áramforrást, ami akár ceruzaelem is lehet – fejtette ki a szakember. A szenzor inaktív, csak akkor küld magáról jelet, ha fölé áll egy autó, és ezzel megváltozik az állapota. Farkas Zoltán szerint a parkolóhelyek megfigyelését akár úgy is lehet kamatoztatni, hogy az ügyfelek egy mobil applikációkon keresztül a szabad helyre navigálhatóak majd.

A szakértő a NB-IoT megoldásokat úgy jellemezte, mint egy új, szabványosított és költséghatékony mobil technológiát, amely internetalapú (IP) formátumban adatokat továbbít, csakúgy, mint a mobilinternet, de csak nagyon minimális mennyiségű információt tud átküldeni egyszerre, a végpontok között átviteli sebesség másodpercenként legfeljebb 250 kilobit (kbps). Ezzel szemben a jelenleg kereskedelmi forgalomban elérhető leggyorsabb 4G+ mobilinternet hálózat ennek többszörösére, másodpercenként 300 megabites sebességre képes.

Mivel az eszközök csak ritkán és alacsony sávszélességen kommunikálnak, nagyon kevés áramot fogyasztanak, nincs szükség helyben elektromos hálózatra, egy szenzor akár egy-két ceruzaelemmel 10 évig is tud működni. A technológia másik előnye, hogy nagyobb a házon belüli lefedettsége, ezáltal olyan területeken is elérhető, ahol nehéz normális jelerősséget biztosítani, például vízaknában vagy csatornában. Hanghívásra nem lehetne használni a NarrowBand-IoT hálózatot, de adatok továbbítására még bőven jó – jegyezte meg a szakember.

Farkas Zoltán úgy vélte, az NB-IoT technológia a legkülönbözőbb ipari területeken hasznosítható, így például árukövetéshez is. A technológiát már több európai országban is bevezette, illetve teszteli a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom. Németországban például elemről működő hő- és vízfogyasztást mérő digitális eszközök, valamint intelligens füstriasztók összekapcsolásában segít.

foto: kecskeméti hírhatár

Forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/telekom/okos_parkolok_letrehozasan_dolgozik_a_magyar_telekom.244608.html

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton

    Elévágott a taxis, rálökte a villamospályára az autót a Nagykörúton


  • Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt

    Még a KRESZ-t is módosítani kellett az árvíz miatt


  • Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum

    Nekicsapódott a hatalmas teherautónak a kisteherautó, majd maga elé forgatta a monstrum


  • Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr

    Kiszállt, de nem húzta be a kéziféket a bringás után meginduló sofőr


  • Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon

    Norvégia elérte, hogy több elektromos, mint benzines jármű közlekedjen a útjaikon


  • Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában

    Ezeket az autókat ellenőrzik a rendőrök öt napon keresztül az ország négy városában


  • A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak

    A rendőrök orra előtt esett el egy motoros, miközben gyorshajtókra vadásztak


  • 19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten

    19 éves lány tört össze a sajátjával együtt három autót Kecskeméten


  • Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják

    Centiken múlt a gázolás! Vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetésével vádolják


  • Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben

    Levideózták: Mobilozott, közben a könyökével kormányzott a buszsofőr. Vizsgálat indult az ügyben


  • Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje

    Majdnem elütötte a szabálytalan, majd bemutogató robogóst a busz sofőrje


  • Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton

    Frontálisan ütközött két személyautó a 61-es főúton


  • Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket

    Beszállt a sávos táblák közé a bamba sofőr. – Kamera rögzítette a szerencsétlenkedéseket


  • A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse

    A szembe sávban találta magát a taxis a szabálytalan autós miatt – Óriási mentés és hatalmas szerencse


  • Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval

    Nem tudták kimenteni, bennégett a kocsijában a sofőr, miután frontálisan ütközött egy másik autóval